Az őszi ülésszakban semmiféle változás nem lesz a parlamenti munkában, a házbizottság szerdai ülésén már nyilvánvalóvá vált, hogy a költségvetés vitája határozza meg az ülésszak rendjét – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Kövér László házelnök által a Fidesz-KDNP képviselőcsoportnak adott tájékoztatása alapján. Lázár János a kétnapos tapolcai frakciószövetségi ülés zárónapján elhangzottakról az MTI érdeklődésére a párt nagykanizsai kampánynyitóját megelőző sajtóbeszélgetésen elmondta: ha a parlamenti munka menetében „bármiféle változásra sor kerül, az csak jövő tavasszal képzelhető el”.
Természetesen úgy, hogy az ellenzék minden lehetőséget megkapjon jogainak érvényesítésére – tette hozzá. „Úgy gondoljuk, hogy húsz év után igenis van lehetőség arra, hogy racionálisan, és a hatékony munkát jobban szolgáló parlamenti működés legyen Magyarországon”. A Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja igyekszik „minden frakciót megnyerni annak érdekében, hogy közösen változtassuk meg ezeket a szabályokat” – jelentette ki a fideszes politikus. Úgy fogalmazott, minderre azért van szükség, hogy „jobb, tekintélyesebb, jobban működő, hatékonyabb, a munkára koncentrálóbb legyen” az Országgyűlés tevékenysége. „Természetszerűleg az ellenzéki jogokat garantálni fogjuk minden egyes alkalommal” – fűzte hozzá. Lázár János beszámolt arról is, hogy frakcióvezetőként a Fidesz képviselőcsoportjától nagyobb munkafegyelmet vár, „tekintettel arra, hogy a parlamenti jelenlét mennyisége és minősége korrekcióra szorul”. A frakcióvezető ezért szigorúbb szabályokat fog érvényesíteni a parlamenti távolmaradás szankcionálására is. Kifejtette, hogy a kormánypárti képviselőknek a parlamenti munka „méltósága és minősége tekintetében komoly felelősségük van”. Az emberek bizalma nagyon nagy volt tavasszal a Fidesz-KDNP jelöltjei iránt, ezzel pedig nem lehet visszaélni és nem szabad engedni, hogy „a parlament tekintélye esetleg elillanjon”. A tapolcai frakciószövetségi ülésről elmondta azt is: Kósa Lajos alelnök részletes tájékoztatást adott a választási kampány állásáról. A jelöltállítások egyik eredménye, hogy frakciószövetség közel 1.200 településen állított közös polgármesterjelöltet, a szocialista pártot pedig megelőzte a Jobbik. Közel hétezer képviselőjelöltje van a Fidesz-KDNP szövetségnek, „ez messze meghaladja bármelyik politikai erőét”, s látható, mondta, hogy mindenki másnak gondot okozott, hogy jelölteket tudjon állítani. „Ez számunkra óriási felelősséget is jelent”, mert azoknak a képviseletére is gondolni kell, akik nem a Fideszre adják a voksukat, vagy el sem mennek szavazni. Lázár János beszélt arról is, hogy úgy ítélték meg, az országban „nincs igazán választási hangulat”. Azt szeretnénk azonban elérni, hogy minél többen „éljenek a véleménynyilvánítás lehetőségével”, mert ezzel közvetlenül ők dönthetik el, hogy mi legyen a sorsa, a jövője a helyi közösségnek.