Ma Felícia, Bernát névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 19°C, tiszta égbolt

Lezajlott a Szent László király vetélkedő első fordulója


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által meghirdetett „Szent László” szellemi vetélkedő elődöntőjének eredményét, valamint a döntőbe jutott csapatok további teendőit ismertették a Szolgáltatóházban rendezett programon. Az eredményhirdetésen részt vett dr. Csurgai Horváth József, a vetélkedő zsűrijének elnöke.

Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület a tavalyi évben sikeresen megszervezett „Szent István és kora” vetélkedőt követően, idén egy újabb szellemi versenyt hirdetett tagsága körében. A vetélkedő nagyon jó hangulatú elődöntőjén 13, háromfős csapat vett részt, és adott számot tudásáról a Szent László király életéről, Ady és Nagyvárad kapcsolatáról, valamint a 2013-as Szent István emlékév székesfehérvári eseményeiről összeállított kérdésekre.A totón a konkrét, és kiegészítő jellegű kérdésekre adott válaszokkal maximum 115 pontot lehetett elérni. A csapatok átlagosan 74 pontot (64,3 %-ot) értek el. A döntőbe jutott hat csapat átlagteljesítménye 89 pont (77,4%). A 13 csapat részvételét oklevéllel köszönte meg a zsűri elnöke, dr. Csurgai Horváth József.A „Szent László” vetélkedő döntőjébe hat csapat jutott be. A Vízügyesek és az Öreghegyi Klub két-két csapata mellett a Postás és a Kisfaludi Klub egy-egy csapata verseng a dobogóra jutásért a szeptemberi döntőben. Bár jön a nyári szünet, a döntőbe jutottak „házi feladatot” is kaptak, hiszen Szent László életének egyes részeit kell – sorshúzás alapján – 5 – 5 percben feldolgozniuk, amihez bármilyen segédeszközt igénybe vehetnek.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.