Ma Luca névnap van.
2025. 12. 24., szerda
Székesfehérvár most: 4°C, közepes eső

Március 3-ig lehet jelentkezni az Éneklő Ifjúság hangversenyre

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottsága a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központtal együttműködve ebben az évben is meghirdette hagyományos programját, az Éneklő Ifjúság hangversenyt. A jelentkezési határidő március 3., hétfő.

Az Éneklő Ifjúság az egyik legnagyobb hagyománnyal bíró zenei rendezvény Magyarországon: a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA és szakmai elődei már 1934 óta szervezi a hangversenyeket. A hét évtizedes múlttal rendelkező program mostanra élő mozgalommá nőtte ki magát, amelynek keretében számos kórus mutatkozhatott már be. A közönség rendre igen színvonalas műsorokat hallhat az alkalmakon, amelyeket joggal nevezhetünk a kórusmuzsika ünnepnapjának. Az Éneklő Ifjúság Fejér vármegyei hangversenyét idén is a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ rendezi meg: a szervezők Fejér vármegyei kórusok, kamarakórusok és énekegyüttesek jelentkezését várják általános- és középiskolákból, valamint egyetemekről március 3., hétfő 12 óráig. A részletes információk a http://www.fehervariprogram.hu/eneklo-ifjusag-2025 oldalon olvashatók, ahonnan a jelentkezési lap is letölthető. Az Éneklő Ifjúság idei hangversenyét április 15-én, kedden hallgathatja meg a közönség a Malom utcai Táncházban – tíz kórusnál több jelentkező esetén a kórusok fellépése már előző nap elkezdődik. A produkciókat a zsűri méltatja, értékeli, javaslataival segítve a karnagyok munkáját. A jelentkezők kérhetik a KÓTA minősítését, ahol Ezüst, Bronz, Arany és Arany diplomával fokozatokról ítél a zsűri. A minősítésnél fontos szempont, hogy értékes kórusművek szólaljanak meg, igényes előadásban. A hangverseny legfontosabb célja nem a minősítések megszerzése – hangsúlyozza a KÓTA felhívása -, hanem az, hogy a gyerekek, a fiatalok átéljék a közös éneklés felemelő érzését, és közösen dolgozzanak annak érdekében, hogy a választott dal, dallam a lehető legtisztábban szólaljon meg.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.