Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 16°C, szórványos felhőzet

Másfél millió munkahellyel lett kevesebb

Orbán Viktor szerint április 11-ig a jobboldalnak, a magyar középerőknek nem szabad mással foglalkozniuk, mint a választások megnyerésével. „A Fidesz nem lép szövetségre a Jobbikkal.” – tette egyértelművé a párt elnöke a köztévé reggeli műsorában. Orbán Viktor a műsorban elmondta, a Fidesznek van programja, amelyben egyebek között az is szerepel, hogy létrehoznak egymillió új munkahelyet legrosszabb esetben tíz év alatt. Megjegyezte, hogy a rendszerváltáskor megszűnt másfélmillió munkahely, amelyből az elmúlt húsz év alatt visszaépült ötszázezer, de egymillió még mindig hiányzik.

Hozzátette, hogy fontosnak tartja a szakképzés, és a legmagasabb szintű képzés összehangolását a piac igényeivel. Mint mondta, több kis- és középvállalkozásra van szükség, tőkéjüknek növekedni kell. Ezek több munkahelyet teremtenek, és kapcsolódnak az országban működő nagy nyugati beruházásokhoz, de ugyanilyen nélkülözhetetlen a kelet felé történő nyitás. A beszélgetés során a műsorvezető utalt Orbán Viktor országértékelő beszédének azon részére, amely szerint a kormány mellett a jegybank és a pénzügyi felügyelet is felelős az országban kialakult helyzetért, mert gazdasági válság idején nemcsak a költségvetés kormányzati, hanem a jegybank monetáris eszközei is rendelkezésre állnak a kríziskezelésre. Véleménye szerint, a jegybanknak gyorsabban kellett volna csökkenteni a kamatlábakat, hogy a munkanélküliség ne nőjön olyan gyorsan. Orbán Viktor az m1 ma reggel című műsorában A hiány mértékével kapcsolatban, rámutatott, a költségvetés egy olyan papír, amely lassan annyit sem ér, mint amire ráírták. A mai hiány köszönőviszonyban sincs a realitásokkal. A következő kormánynak fegyelmezett, szigorú, takarékos költségvetési politikát kell folytatni, illetve első dolga kell legyen egy pontos átadás-átvétel készítése. A műsorvezető kérdésére válaszolva megerősítette, hogy lesz, jogszerű a törvényesség keretein belül megtörténő elszámoltatás. Úgy vélte, ez meg fogja tizedelni a szocialistákat, mert mint fogalmazott, „láthatóan az ő érdekkörükből kerülnek ki azok, akik visszaéltek a hatalommal az elmúlt néhány évben”. A Fidesz elnöke hangsúlyozta azt is, hogy április 11-ig a középerőknek nem szabad mással foglalkozni, mint a választások megnyerésével. Aláhúzta, a szavazatok megosztása a Fidesz és a radikális jobboldal között a legnagyobb veszély. Utóbbinak az lehet az eredménye, hogy nem lesz olyan különbségű fölény a jobboldalon, amely lehetővé teszi a mélyreható változásokat. Orbán Viktor hozzátette, semmilyen szélsőséges erővel nem fognak együttműködni, sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal. A nyugdíjrendszerről szólva elmondta, a jelenlegi fenntartható, nincs szükség drasztikus beavatkozásra. Nem szükséges más modellekre áttérni, a mostani szisztémával el lehet menni még körülbelül harminc évig. A kettős állampolgárságra irányuló kérdésre a Fidesz elnöke úgy válaszolt, az kétharmados törvény, megszavazása rajtuk nem fog múlni. A NATO-radarral kapcsolatban megjegyezte, ott nem lehet a lokátor, ahol az emberek nem akarják. „Le kell ülnünk a NATO-val, és kell találnunk egy másik helyet” – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a beszélgetés végén a közmédiumok összevonásának felvétésére a következő kérdéssel reagált: „volna ennek bármilyen értelme?”. Mint mondta, nem látja gyors, hirtelen átrendezés szükségességét. A következő kormány számára azt javasolja, hogy üljön le a médiumok képviselőivel, és kezdődjön megbeszélés. Kijelentette: szerinte a közmédiumok fenntartása egy egyértelmű kormányzati feladat, a pénzt oda kell adni.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.