Ma Malvin névnap van.
2025. 10. 01., szerda
Székesfehérvár most: 12°C, borús égbolt

Mátray László érdemelte ki idén a Kaszás Attila-díjat

Mátray Lászlónak ítélték oda idén a Kaszás Attila-díjat. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze tegnap este vehette át a kitüntetést a Vörösmarty Színházban, a Mozaik Színészünnep keretében. A 2008-ban alapított elismerést az idén harmadik alkalommal ítélték oda titkos szavazással, s másodszor kapta meg határon túli művész. A díjat az a színész érdemelheti ki, aki nem csak kimagasló művészi teljesítményt nyújt az elmúlt évadban, hanem jelentős közösségszervező szerepet is vállal a társulatban.

A Mozaik Színészünnep közönségét Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház igazgatója köszöntötte, majd a rendezvény fővédnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök emlékezett a díj névadójára. A Mozaik Színészünnepen, Kaszás Attila művészbarátai, valamint együttesek, előadók léptek színpadra. A jótékonysági gálaest bevételét a Közhasznú Alapítvány Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért, a Vakok Batthyány László Gyermekotthont Római Katolikus Óvodája, Iskolája, valamint a Kemence Varázsa Közhasznú Alapítvány támogatására fordítják. A Kaszás Attila-díjat eddig Szarvas Józsefnek, a Nemzeti Színház színművészének és Nemes Leventének, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagjának ítélték oda.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.