Ma Felícia, Bernát névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 12°C, tiszta égbolt

Megfuttatják az anyósokat is a Rock ’n Roll Futáson

Anyósfutammal színesedik a XVI. Vérteskozma Rock ’n Roll Futás: a program szervezője Kaufer Tamás, aki nagyon sokat javult, mióta elhagyta a Fejér Megyei Szent György Kórház Covid-osztályát.

„Ma már tudtam ötször száz méter futni a Zichy ligetben!” – újságolta Kaufer Tamás, amikor felhívtam, hogy megkérdezzem, tényleg őt látták-e kocogni az említett parkban? Örömmel mesélte, hogy mióta kikerült a kórházból – ahová Covid-panaszokkal került, s szó szerint az életéért küzdöttek az orvosok és az ápolók, rohamosan javult az állapota. Az elmúlt hetekben komoly rehabilitáción vett részt: minden nap járt gyógytornára és tüdőtornára. „Mit hallok? Hogy jobban vagyok? – A hír igaz, ma már ötször száz métert futottam!” (Fotó: Kaufer Tamás) „Ilyen lelkiismeretesen még soha sem edzettem” – vallotta be – „Próbáltam magam utolérni, és meg is lett az eredménye. A gyógytornászok is azt mondták, hogy nagyon szépen javulok. Először még alig bírtam felülni az ágyban, és a WC-re se tudtam kimenni segítség nélkül. Ma pedig már futottam a ligetben, képes vagyok fél órát úszni és óvatosan kerékpározok is. Visszatértem a hétköznapi életbe. Igyekszem visszapakolni magamra azt a 15 kg izmot, amit a Covid lerabolt rólam. Ez több hónapos munka lesz, de nem sietek. Felkészülésnek fogom fel, mintha egy versenyre koncentrálnék. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan összeszedem magamat. Bevallom, hiányzik a versenyek hangulata, izzadtságszaga.” S, hogy ne sokáig tartson a hiány, hát meg is szervezi pár nap múlva a Vérteskozma Rock ’n Roll Futást, melyre még mindig lehet jelentkezni! (A nevezést itt lehet leadni.) Lehet még jelentkezni a Vérteskozma Rock ’n Roll Futásra! (Fotó: Kaufer Tamás) A sportbarátok a versenyen 1 km-es, 5-km-es és a 15 km-es távok között választhatnak. A rajt a vérteskozmai Turistaházaknál lesz, s természetesen a díjazás sem maradhat el! Aki az 5 km-t teljesíti, az Rock ’n Roll érmet kap, a 15 km-t futóknak pedig az érem mellé emblémázott póló és befutócsomag is jár. A vírushelyzet miatt lehetőség van a távok online teljesítésére is. A virtuális futók június 13-ig bármikor, bárhol teljesíthetik a nevezett távot, s nekik is jár – a megtett km-től függően – az érem és a póló, melyet postai úton juttatnak el a szervezők az érintetteknek! A program vidám színfoltja lesz az Anyósfutam, amikor az anyósok is rajthoz állnak, és 2 km-es távon összemérik fürgeségüket. (Az első helyezett természetesen díjazásban részesül.) A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2021/05/29/megfuttatjak-az-anyosokat-is-a-verteskozma-rock-n-roll-futason-de-hogy-van-kaufer-tamas/

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.