Nagyböjtben, hamvazószerda és nagyszombat között a katolikus templomokban egyszerű kialakítású, általában violaszínű lepellel takarják le a főoltárokat. Ennek előzménye a középkorban a nagyböjt 5. vasárnapja vagy feketevasárnap alkalmából a teljes szentélyt eltakaró lepel volt, melyre Krisztus szenvedésének ábrázolásait festették.

Szilárdfy Zoltán pap, művészettörténész gyűjtése nyomán tudjuk, hogy a történeti böjti leplek az egész Kárpát-medencében igen csekély számban maradtak fent. Ezek egyike a székesfehérvári püspöki székesegyház nagyböjti leple, melyet szignója alapján egy Hudeczek nevű festő készített 1891-ben. A több, mint 100 éves lepel az évenkénti használat során 2011-re kritikus állapotba került, megmentése nem tűrt halasztást. A Belvárosi Egyházközség és az Egyházmegyei Hivatal finanszírozásában Juhász István festő-restaurátor művész, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezető főrestaurátora kilenc hónap megfeszített munkával állította vissza eredeti szépségébe a ritka műtárgyat. A 3,8 m x 8 m méretű lepel restaurálására speciális eljárás kidolgozására volt szükség, ami komoly kihívás elé állította a szakembert. A restaurálás során állagmegőrzési kezelésben, konzerválásban is részesült a műtárgy, ami a következő legalább száz évre biztosítja Székesfehérvár egy ritka történeti értékének megmaradását.