A „Fessen mosolyt az arcokra!” program keretében a Szent György kórház gyermek várói, laborjai, vizsgálói falára festettek színes mesefigurákat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei… – A program tíz éve indult néhány édesanya kezdeményezésére, és azóta is nagy sikerrel működik országszerte. A Vanish márka több éve dolgozik együtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, az együttműködés a „Foltmentes adomány” országos ruhagyűjtési programmal kezdődött 2008-ban, idén a gyermekek környezetének szebbé tétele a cél.
„Személyesen is megtapasztalhattam, hogyan alakul át egy egyszerű váró színes, a gyermekek számára nagyon is vidám, barátságos helyszínné, amely talán megkönnyíti a kicsik kórházi tartózkodását. Szeretnénk ezt minél több helyen megvalósítani” – mondta Molnár Emese, a gyártó marketingigazgatója. A Fejér Megyei Szent György Kórház dolgozói, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei közösen választották ki azokat a falfelületeket, ahol mostantól barátságos mesefigurák várják a kis betegeket. Bár a gyermekek szívesebben jönnek a vizsgálatokra, ha a kórházi környezet is színesebb, az egészségügyi intézmények sokszor nem tudnak külön áldozni a folyosók, laborok dekorálására. Dr. Szabó László, a megyei kórház stratégiai igazgatója, a főigazgató általános helyettese arról szólt az eseményen, hogy az egészségügyben a kórházi finanszírozás mai helyzetében minden segítség rendkívül nagy értékű, dr. Kerkuska László, részlegvezető főorvos pedig azt emelte ki, hogy a gyerekek megkülönböztetett figyelmet érdemelnek! Ezért orvosi szempontból is igen fontos az, hogy a műtét utáni, esetleg fájdalmat is hozó napokon kedves mesefigurák, mosolyt hozó festmények legyenek a környezetükben. Ennek nagy jelentőséget tulajdoníthatunk a gyógyításban, a gyógyulás folyamatában. A „Fessen mosolyt az arcokra!” programban a termék bevételéből a gyártó 2,5 millió forintot ajánlott fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, és fehérvárin kívül több budapesti, debreceni, pécsi és salgótarjáni kórház gyermekrészlegeinek falai is felderülnek.