Ma Ágnes névnap van.
2025. 12. 28., vasárnap
Székesfehérvár most: 1°C, tiszta égbolt

Milyen lesz a város karácsonyfája? – a Városgondnokság már várja a székesfehérváriak felajánlása

Az adventi időszakban díszbe öltöző belváros talán legszebb éke minden évben Székesfehérvár karácsonyfája, amit hagyományosan egy-egy család adományoz immár hosszú évek óta a város számára. A keresés most ismét megkezdődött, a Városgondnokság várja a felajánlásokat.

Nagy izgalom és készülődés előzi meg minden évben, amikor – egy-egy székesfehérvári család felajánlásának köszönhetően – útjára indul a Városház tér felé Székesfehérvár karácsonyfája. Szép hagyomány, hogy a tulajdonosok felajánlják a kertjüket olykor már kinőtt, terebélyes fenyőfákat a fehérvári közösségnek, hogy ezzel az adventi időszakot még szebbé tegyek. A hagyomány idén is folytatódik, már várja a felajánlásokat a Városgondnokság, ám azon túl, hogy a város ajándékának szánt fenyőfa legalább 7-8 méter magas, formás legyen, néhány további kritériumnak is meg kell felelnie. Egy ekkora fenyő súlya akár a kettő tonnát is elérheti, így nem egyszerű művelet azt daruval, sérülésmentesen kiemelni a kertből. Fontos szempont tehát, hogy a fának jól megközelíthetőnek kell lennie, illetve a darunak el kell úgy férnie, hogy a fa kiemelése közben sem érinti az elektromos légvezetéket. A Városgondnokság azt kéri, hogy aki szeretné felajánlani a kertjében nagyra nőtt fenyőfáját, küldjön egy képet a fáról és a helyszínről a kerteszetidivizio@varosgondnoksag.hu címre!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.