Újabb versekkel örvendeztette meg szerkesztőségünket Minárovits József, aki nálunk publikálta először költeményeit, s – ígérete szerint – ez a jövőben is így marad. Sorait olvasva látható: stílusa, hangvétele és a téma, amely korábban foglalkoztatta, most is ugyanaz: a bánat, a csalódás és a szabadság utáni vágy.

Száguldás Száguldás, végtelen az utunk
Száguldás, féktelen a vágy
Száguldás, a pokolba futunk
Száguldás, várunk rád
Elmaradt mögöttem messze a táj
Száguldoznom kell
Rohannom muszáj
A motor felpörög, csikorognak a kerekek
Útnak indulok
Útra kelek
A fülembe süvít a szél, a végtelen az úti cél
A szabadság
Mindent megér
Száguldás, végtelen az utunk
Száguldás, féktelen a vágy
Száguldás, a pokolba futunk
Száguldás, várunk rád
Mögöttem maradnak a mezok a fák
A huzat
A szemembe vág
Száguldás végtelen tájakon
Tombol a vérem
Ezt jól tudom
Még élek ezt folytatom
Ezt szeretem
Ezt akarom
Száguldás, végtelen az utunk
Száguldás, féktelen a vágy
Száguldás, a pokolba futunk
Száguldás, várunk rád Van kiút! Harcoltam már ezerszer a halál küszöbén
Elbuktam legalább százszor a csaták mezején
Hányszor láttam, miként bajtársak hullnak a porba
Földre kerültem én is sokszor, de felkeltem újra
s újra Aludj Álmot sodor szemedre a lágy szél
Aludj el bátran, semmitol ne félj
Hunyd le szemed, orzöm álmod
Álomport hint szemedre az álomhozó
Ne ábrándozz ébren, ne légy álmodozó
Pihenj békésen, aludj hát, vigyázom lépted
Tuz gyúlt benned, de nem tudod mit kell tenned
Felolvasztom jéggé fagyott szíved
Merj küzdeni, én mindig segítek
Álom gyötör, hosszú ideje rémálom kínoz
Nem tudhatod, hogy a jövo mit hoz
Azt mondom ne félj, óvom törékeny lelked Új mederben Nehéz terhet cipelek
Mit rám rótt a kegyes élet
Minden nehéz súlyt elejtek
Többé nem szenvedek
Örökké elkísérnek az emlékek Nem volt hiába a sok szenvedés
Nincs sors, csak vak végzet
Az égen nyílt egy fényes rés
Vág az élet, mint borotvaéles kés
Szorít az ido, akár egy prés Életem folyama más mederbe lép
Tiszta lélekkel, tiszta szívvel élek
Lendület van és nincs fék
Süt a nap, az ég újra kék
A gyertya mindkét vége ég Élni kell, mert születtünk
Igaz, néha nehéz és fájdalmas
Csillagok fénylenek felettünk
Mindennek célja van mit tettünk
S ez mutatja mivé lettünk A magam útját járom
Nem mit szabtak mások
A megoldást magamtól várom
Sorsom önmagam irányítom
Valódi énemet mutatom Cím nélkül ronin vagyok nincstelen csavargó semmire való isten haza és mester nélküli bolyongok a világban élek hasztalan bárki szolgálatába állok nem hátrálok még élek el nem pártolok vagy míg átmeneti gazdám nem szunik meg létezni maradok aztán továbbállok kóborolok ameddig célt nem érek vágyam tárgyaira rá nem találok s ekkor megnyugodok élni mint bárki ez minden amire vágyok összes álmom megtalálom tudom mert akarom Évek óta Egymagad járod az utat
Senki nem kísér
Nincs otthonod, senki nem vár rád
Minden hajnalban egyedül ébredsz fel
S indulsz tovább
Vársz valakit
Évek óta keresed
Az igazit
Ne bánd, meg amit tettél, s ami lettél
S bocsánatot ezért soha ne kérj
Csak azt fájlald, amit még meg nem tettél
Mert hidd el, nem vagy egyedül
O mindig ott van veled, s minden utadon elkísér
Vársz valakit
Évek óta keresed
Az igazit
A sarkcsillag vezessen
Hosszú utadon végig
Mutassa neked a helyes irányt
Találd meg végre, kit keresel
Azt a rég elvesztett lányt
Vársz valakit
Évek óta keresed
Az igazit December Tombol a szélvihar
A nyár lassan véget ér
Hidegebbek az éjszakák
Nyomomban jár a tél Pogány Volt istenem, kiben hittem
De hinni többé nem tudok már
Volt egy lány, kit szerettem
De felejtem már
Újra pogány lettem
Mert aki naiv és jó, arra
Csak a csalódás vár
Tudom, jól döntöttem
A csillagokban is ez áll
Divat lett az érzelem
De nem veszi komolyan senki sem
Senkihez sem tartozom
Számon senki nem kér
A nagy szavak ideje lejár
Ez így van jól, hogy
Az ítélet már nem fáj
Nincs istenem, csak a hazám
Benne hiszek egyedül
S marad egy barát rám
A többi messzire repül Szabad leszek A temetokapuban minden nap megállok
Évek óta megváltást várok
Milliószor újraéltem a percet
Nem értem, miért ez történt, mért így lett Sírodat mossa eso és keseru könnyem
Útrakész vagyok, befejeztem a könyvem
Végül, utoljára csak azt kívánom
Valaki élvezze valamikor az én halálom Visszaforgatnám az idot, percet, éveket
Bízom benne, hogy egyszer jobb lehet
Nincs megnyugvás se a Földön, se égben
Lemondtam már mindenrol régen Múltam van, nincs jövom, jelenem ennyi
Többé már nem érdekel semmi és senki
Tudod, így nélküled életem semmit nem ér
A jéghideg penge kiszáradt torkomhoz ér
Megyek utánad, szabad leszek, létem véget ér Ha tudnék repülni Ha tudnék szállni, repülni
Többé nem érdekelne más semmi
Szabadon szelném a kék eget
A felhokön keresztül nézném a hegyeket Ott lenn a földön az emberek
Felnéznének rám, mint apró porszemek
Repülhetnék a naphoz is túl közel
Viasz szárnyam mégsem olvadna el Versenyre kelnék a bosz széllel
Szembe néznék forró nyárral, zord téllel
Némán suhannék a fehér táj felett
Bátran zuhannék lefelé bárki helyett Társam lenne a viharfelho
Szárnyam mosná a szabad eso
Villámok cikáznának mellettem
S látnám végül, szabadság jelképe lettem Néma segélykiáltás Érezni szeretném boröd bársonyát, hajad illatát, taszít feléd egy láthatatlan ero, uz hozzád a vágy Vergodök csak, mint egy ketrecbe zárt vadállat, mert nem érhetlek el, a kapu nincs tárva és tehetetlen vagyok, kezeim béklyóba, szívem börtönbe zárva Ha megölelhetnélek, arcod simogathatnám, nyakadra csókot lehelhetnék, hazám legboldogabb embere lennék Mióta ismerlek, s irántad érzek, semmitol nem félek, egyedül attól, hogy elveszítelek, pedig meg sem szereztelek Elszakadni toled többé már nem tudok, ha eltaszítasz, elüldözöl sem, beloled merítek erot, nélküled senki és semmi vagyok, tehetetlenül elpusztulok Vágyom a lelked, tested, egész lényed, megorülök érted, térden állva felnézek könyörületért a kék égre, hát ölelj meg, vagy ölj meg végre Nem találom sehol helyem, ebben a rohanó, orült világban, nélküled nem találok megnyugvást, csak a halálban Hozzád szólok, segíts, húzz fel a mélybol, mielott végleg elsüllyedek, elveszek, semmivé leszek