Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Székesfehérvár polgármestere levélben fordult az MLSZ elnökéhez, hogy ha már nem is semleges pályán rendezik meg a Magyar Kupa döntőjét, akkor legalább tegyék lehetővé a szurkolói kártyával nem rendelkezők számára is a bejutást a mérkőzésre. A témában dr. Cser-Palkovics András által kiadott közlemény az alábbiakban olvasható.
Nagy örömünkre a bajnoki cím megszerzése mellett a Videoton bejutott a Magyar Kupa döntőjébe is. Sajnáljunk azonban, hogy arra nem egy semleges helyszínen kerül sor. Az, hogy a Fradi hazai pályán játszhat, már önmagában is komoly hátrányt jelent a Videoton számára. Ráadásul, amíg a fehérvári stadionba a hazai mérkőzéseken nem kell szurkolói kártya, addig a Groupama Arénába igen. Ezért a polgármester levélben kérdezte meg Csányi Sándor elnök úrtól, hogy a kupadöntőre milyen feltételekkel juthatnak majd be a nézők. Szükséges-e a szurkolói kártya, vagy előzetes regisztráció mellett is beléphetnek-e a szurkolók a stadionba. Választ még nem kapott a város.Székesfehérvár azt is fontosnak tartja, hogy ha nem is semleges pályán kerül megrendezésre a kupadöntő, akkor is a jegyek elosztása, valamint a szurkolók elhelyezése egyenlően és biztonságosan történjék.Szeretnék csatlakozni a Klub vezetőihez, és arra kérni a Vidi szurkolókat, hogy a körülmények ellenére is aki megteheti, az a helyszínen szurkoljon a csapatnak a kupadöntőn. Legyen ez az idény még szebb a Vidi és szurkolói számára.
dr. Cser-Palkovics András
Székesfehérvár polgármestere