Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 11°C, borús égbolt

Mustgáz riadó!

Fejér megyében nem, de az országban már két halálos áldozatot követelt idén ősszel a mustgáz. A must erjedése során keletkező szén-dioxid, gyakorlatilag színtelen-szagtalan, oxigént kiszorító alattomos gáz, ami a bajba jutottak megsegítésére érkezők között is szedheti áldozatait. Segíteni tehát kizárólag védőfelszerelésben érdemes, a bajt megelőzni ugyanakkor viszonylag egyszerű eszközökkel is lehetséges…

„Szüret után, a must forrásának ideje alatt, a szőlősgazdáknak nem árt levenni a tavaly eltett gyertyákat a stelázsiról. A régi jól bevált gyakorlat idén is megfelelő biztonságot nyújthat a mustgáz mérgezés ellen.” – nyilatkozta a Fehérvári Híreknek R. Szabó Ágnes, a FM RFK szóvivője – „A derékmagasságban magunk elé tartott égő gyertya ugyanis azonnal elalszik, ha a pince levegője telített a gyilkos szén-dioxiddal.” A szén dioxid körülbelül másfélszer olyan nehéz, mint a levegő, így a mélyebb területeken gyűlik össze és a levegőt kiszorítja. Alattomos gáznak tartják. A szén-dioxid a központi idegrendszerre hat. Közvetlen jelei a szédülés, hányinger illetve mentális zavar. Vagyis hiába tudna az ember fizikailag menekülni, a szellemi funkciók zavara miatt nem lesz képes elhagyni a pincét, mert nem érzékeli, hogy mi történik vele. A baj elkerülésére a pince szellőztetésének megoldását is javasolják a szakemberek. Ha mégis megtörténik a mérgezés a bajba jutott megsegítését csak védőfelszerelésben szabad megkísérelni. A legalkalmasabb felszereléssel a tűzoltók bírnak ilyen helyzetekre. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy maga a földön fekvő, eszméletét vesztett megsegítésére igyekvő gyanútlan segítő esik áldozatul a gyilkos gáznak. Legyenek óvatosak!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.