Ma Felícia, Bernát névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 15°C, tiszta égbolt

Nagy Evelin aranyat, Tóth Adrián ezüstérmet bokszolt össze

Európa egyik legjelentősebb utánpótlás versenyén, a Bornemissza Gergely Emlékversenyen remekeltek a Fehérvár Küzdősport SE ökölvívói. Turós Arnold tanítványai nem pihennek sokáig: Tóth Adrián a héten utazik a junior válogatottal Németországba, két hét múlva pedig a Magyar Kupán mutatják be tudásukat a fehérvári sportolók.

Kétszázöt versenyző csapott össze Európa legjelentősebb ökölvívó utánpótlás versenyén, a Bornemissza Gergely Emlékversenyen. Az immár hetvenedik alkalommal megrendezett programon tizenhárom ország képviseltette magát – köztük a Fehérvár Küzdősport SE két magyar bajnoka, Nagy Evelin és Tóth Adrián. Nagy Evelin 57 kg-os súlycsoportban állt a ringbe, s az ifjúsági korosztályú hölgyek közül ő bizonyult a legjobbnak, így aranyéremmel a nyakában tért haza Székesfehérvárra. Nagy Evelin aranyérmet szerzett a Bornemissza Gergely Emlékversenyen (Fotó: Turós Arnold) „Evelin most is a maximumot nyújtotta.” – nyilatkozta tanítványáról Turós Arnold – „Eddig bármilyen korcsoportban indult el, mindig megnyerte súlycsoportjában a legrangosabb versenyeket is. Magyar bajnok serdülő és junior osztályban, aranyérmet szerzett a Diákolimpián, s a legjobbnak bizonyult az Énekes Emlékversenyen is. Hosszú idő óta ő az első, aki ilyen teljesítménnyel örvendezteti meg a klubbot és egész Székesfehérvárt, mivel tudomásom szerint még soha sem volt ilyen eredményes ökölvívó a városban. Most a döntőben megverte Varga Beátát, akik nagy vetélytársa volt eddig. A miskolci lány 2012 óta bokszol, járt a korosztályos EB-n és a VB-n is és már háromszor legyőzte Evelint. Most azonban fordult a kocka! Evelinben egyébként hatalmas potenciál van. Rendkívül gyorsan fejlődik, ügyes, motivált, tudatos, fegyelmezett. Most volt pár nap pihenője, aztán kezdünk is egy brutális felkészülést az őszi OB-re és az azt követő EB-re, melyen reméljük, hogy ő is ott lesz majd. Annyira elszánt, hogy idén nem fog se nyári munkát vállalni, se nyaralni, hanem minden erejével a sportra összpontosít majd.” Evelin rendkívül gyorsan fejlődik, sorra nyeri meg a versenyeket (Fotó: Turós Arnold) A fiúknál Tóth Adrián 75 kg-ban indult, s a junior korosztályú fiúknál ezüstérmet szerzett. A döntőig nagyon szépen teljesített, ám ott megosztott pontozással kikapott. A fehérvári fiatalemberről tudni kell, hogy az első hazai bajnokságát bronzéremmel zárta, 2019-ben pedig megnyerte a Magyar Bajnokságot serdülőként. Tavaly a serdülő korosztályból fellépett a junior mezőnybe és súlycsoportot is váltott: így szerzett októberben ezüstérmet az Ökölvívók Országos Bajnokságán. Indíttatása mélyről fakad: nagyapja és az ő nagybátyja, Tauzer Sándor (magyar bajnok) is ökölvívó volt, s ők is táplálták ezirányú terveit. Tóth Adrián ezüstérmet szerzett (Fotó: Turós Arnold) Adriánra nagy feladat vár a héten: a junior válogatottal Németországba utazik, ahol a magyarok a lengyelekkel és a németekkel három napon át küzdenek majd egymással. A négy csapat (a németek kettőt indítanak) körmérkőzése egyben az Európa Bajnokságra való felkészülés részét képezi, ami jól jön a fehérvári ökölvívóknak a Magyar Kupa előtt. A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2021/06/01/nagy-evelin-aranyat-toth-adrian-ezustermet-bokszolt-ossze/

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.