Ma Ádám, Éva névnap van.
2025. 12. 24., szerda
Székesfehérvár most: 3°C, borús égbolt

Negyed évszázad kreativitásban – Az Absurd Reklámügynökség 25 éves lett!

Az ügynökség 2000-ben alakult Székesfehérváron, azzal a céllal, hogy új színt vigyen a hazai reklám- és marketingkommunikáció világába. Az évek során az ügyfélkörbe tartozó kis- és multinacionális nagyvállalatok, valamint az intézmények is megtalálták helyüket, akik hosszú távú partnerként bízták meg az Absurd-ot employer branding kampányokkal, teljes arculati átalakításokkal és digitális projektek kivitelezésével. A cég több mint egy évtizede a médiapiacon is tevékenykedik, és ma már közel 1000 médiafelülettel rendelkezik, mellyel a dunántúli reklámvilág meghatározó szereplőjévé vált.

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az Absurd néhány fővel kezdte meg működését Székesfehérváron a VOK-ban, az akkor születő cégeknek logót terveztek és különböző grafikai munkákat végeztek, illetve print magazinokat szerkesztettek (pl.: Est lapok). Az első igazán nagy megbízásra 2005-ig kellett várniuk, amikor egy vietnámi ügyfél több tíz milliós büdzsét szánt reklámkampányra. A digitális térhódítást és a piaci igények megváltozását a cég teljes mértékben lekövette, mindent elsajátítottak, ami online: a webfejlesztéstől kezdve a SEO-n át a Google kampányokig, bővítve ezzel is a szolgáltatási portfóliójukat, így 2010-től már teljes körű marketingkommunikációval tudták kiszolgálni a jelentősen bővülő ügyfél-portfóliót. A Lénia 2 Reklámügynökség beolvasztásával pedig Fejér megye egyetlen reklámügynöksége lett az Absurd. A cég növekedése itt nem állt meg, jelentős médiaeszköz beruházásokkal székesfehérvári óriásplakátok és citylightok kerültek tulajdonukba, illetve ezt követte néhány év múlva a liftreklám, digitális TV-k és LED fal médiaeszközök integrálása. Ma már közel 1000 médiafelülettel rendelkeznek, országos és nemzetközi kampányokat is bonyolítanak. A fejlődés és fejlesztés folyamatos: a klasszikus ügyfél megbízások mellett „szabadidejükben” városimage filmeket forgatnak, applikációt fejlesztenek, vagy épp ingatlankezelő szoftverüket tökéletesítik. „25 év? Eddig csak bemelegítettünk.” – mondta Kovács Péter és Kovács András, a két tulajdonos. – „Köszönjük ügyfeleinknek és partnereinknek, hogy velünk tartottak ezen az úton, és a jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy igényeiket a legmagasabb szinten szolgáljuk ki, és új mérföldköveket érjünk el közösen. Szóval jöhet a következő 25, még mindig rengeteg terv van a tarsolyunkban, amin már dolgozunk!”

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.