Hagyományteremtő családi napot rendezett a kincsesbányai Kincs Kultúra Sport Egyesület. Ennek során egész nap palacsinta-sütés, bográcsfőző verseny, sportprogramok, valamint rengeteg lángos és borkóstoló várta az érdeklődőket. A borászok között még versenyt is hirdettek: Polczer János és Csány Norbert „szőlőnedve” egyaránt győzelmi trófeát hozott gazdájának.
Szatzker Csaba, a Kincs Kultúra Sport Egyesület képviselője elmondta honlapunknak, hogy a meghirdetett borversenyre óriási volt az érdeklődés. Ezért a szervezők úgy gondolták, hogy a kondérban főtt, nagy, közös ebéd után „egyszerű szótöbbséggel” döntik majd el, hogy kinek a bora a legízletesebb. „A családi nap résztvevői azonban kifogtak rajtunk.” – mondta Szatzker Csaba – „Polczer János és Csány Norbert alaposan megízlelt vörös és fehér borát egyformán kitűnőnek nyilvánították. Így mindketten első helyezést értek el.”