A Cofidis Hitel Monitor friss, 2025-ös kutatása szerint idén átlagosan 129 ezer forintra tervezik a magyar háztartások a karácsonyi költést – ez 26 százalékkal több, mint tavaly.
A trend Székesfehérváron is hasonló: a családok többsége az ünnepek közeledtével nagyobb keretben gondolkodik, mint az előző években. A kiadásokat a lakosság nagy része az aktuális havi jövedelméből finanszírozza, egyharmaduk külön erre félretett megtakarítást is felhasznál, míg 11 százalék hitelt is fontolgat. A dolgozók 18 százaléka év végi munkahelyi juttatásra számít.
A kutatásból kiderül, hogy bár sokan tudatosabban terveznek, a magyarok közel fele még mindig hajlamos többet költeni az ünnepek alatt a tervezettnél. 14 százalék pedig úgy érzi, hogy emiatt januárban vissza kell vennie a kiadásokból.
A karácsonyi menü továbbra is kiemelt szerepben van: még nehezebb anyagi helyzetben sem mondanánk le a nagy családi sütés-főzésről. Idén átlagosan 45 ezer forint jut az ünnepi fogásokra.
A karácsonyfa sem maradhat ki: tízből heten állítanak fát. A legtöbben műfenyőt választanak (55%), ezt követi a vágott fenyő (30%), míg élő cserepes fát 9 százalék vásárol. A fa átlagosan 13 700 forintba kerül.
Az ajándékozási kedv is erősödik: a háztartások háromnegyede készül meglepetéssel, ami 2022 óta folyamatosan növekszik. Ugyanakkor a megkérdezettek fele kényszerként éli meg az ajándékozást. Akik vásárolnak, 46 ezer forintos kerettel számolnak, és jellemzően legfeljebb hat embernek választanak ajándékot.
A fehérváriak is egyre tudatosabbak: 85 százalék valamilyen módon csökkentené a kiadásait – ár-összehasonlító oldalakat böngész, kisebb értékű ajándékot vesz vagy akciókat keres.
A legnépszerűbb ajándékok listáját továbbra is a kozmetikumok és illatszerek vezetik (43%), ezeket követi a ruhanemű (41%), harmadik helyen pedig a játékok állnak (37%). Sokan választanak prémium élelmiszert, és bár az olvasás visszaszorulóban van, a könyv ismét a top 5 ajándék közé került.
A fiatalabbak körében egyre trendibb a digitális világ: a 30 év alattiak közel tizede streaming-előfizetést adna.
A vásárlási szokások is változnak: Az ajándékvásárlók kétharmada online is rendel, és bár a hazai webshopok vezetnek, minden harmadik ajándékvásárló külföldi webáruházakból is szívesen választ. A digitalizáció térnyerését mutatja, hogy a megkérdezettek ötöde mesterséges intelligenciát is bevonna a készülődésbe – például dekorációs ötletekhez, receptekhez vagy bevásárlólista összeállításához.
A lakosság nagy része már december előtt elkezdi a beszerzést, és ötödük kifejezetten a Black Friday akciók miatt időzít korábbra. Bár sokak szerint az akciók időszaka ma már hetekig tart, így kevésbé különleges, 34 százalék idén is novemberi vásárlást tervez.
Összességében úgy tűnik, Fehérváron is egyre nagyobb összeget szánunk az ünnepekre: ragaszkodunk a hagyományokhoz, a meghitt karácsonyi hangulathoz, és bár figyelünk a költségekre, idén mégis jóval többet tervezünk költeni, mint az elmúlt években.