Ma Helga névnap van.
2025. 10. 03., péntek
Székesfehérvár most: 6°C, tiszta égbolt

Nikolics: „Csak tettem a dolgomat, gólt rúgtam”

A Ferencváros elleni döntetlennel a tabella élére állt a Vidi. A „pontos” gólt szerző Nemanja Nikolicsot faggattuk: „Nagyon jól jött ez a gól nekem is, és a csapatnak is. Kevesebb lehetőséget kaptam eddig, de úgy éreztem, kivárom az én időmet, és akkor megrúgom majd a gólomat. Hittem magamban, és miután beszéltem a Mesterrel, éreztem, hogy ő is hisz bennem, ezért nem volt problémám azzal, hogy csak a kispadon kezdtem. Hogy miért ott, arra egyszerű a válasz: Szoszi és Vujo (Alves és Vujovics) jól játszottak, gólokat rúgtak, ezért ők kerültek a csapatba.”

„Amikor a Mester beküldött a pályára, semmi mást nem csináltam, csak tettem a dolgomat, gólt rúgtam. A gól növelte az önbizalmamat, ami már nagyon kellett. Kár, hogy egy második nem sikerült, amivel megnyerhettük volna a mérkőzést. Az első félidőben nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, de a másodikban feljebb mentünk, jobbak voltunk, és úgy érzem, megérdemeltük volna a győzelmet is. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a Fradi nagyon jó, szervezett csapat, és ez egy jó eredmény. Más volt ez a Ferencváros, mint a tavaszi, ezen már látszik Prukner mester munkája. Tavasszal a Fradi kibekkelte a 0-0-t, most pedig nagyon jól játszott az első félidőben, ezért is érdem, hogy a szünet után fölénybe tudtunk kerülni.”

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.