Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 17°C, kevés felhő

NL: Szerbiában is győzelem!

Lassan jobb a magyar labdarúgó-válogatottnak, ha idegenben lép pályára, mint hazai pályán, ugyanis zsinórban a harmadik tétmeccsét nyeri meg, a törökök és a bolgárok után a szerbeket is saját közönségük előtt legyőzve! Marco Rossi együttese a Nemzetek Ligája B-ligájának 3. csoportjában a 3. forduló találkozóinak sorában az abszolút újonc Könyves Norbert szerencsés találatának köszönhetően diadalmaskodott 1-0-ra Belgrádban a Tadiccsal, Milenkoviccsal és Joviccsal felálló házigazdák ellen.

A gól előtti szituációban a MOL Fehérvár FC támadójának, Nikolicsnak is komoly szerepe volt. A Vidisek közül Hangya kezdett, de megsérült, így a szünetben le kellett cseréni, Nego pedig éppen Nikolics helyett állt be az utolsó negyedórára Ezzel a hárommal már hat pontja van csapatunknak, így csoportja második helyén áll a 7 egységgel rendelkező oroszok mögött. Szerdán (október 14.) este 20.45-kor jön az újabb idegenbeli NL-csata, éppen Oroszországban. Folytassa, Magyarország! Visszatérve kicsit a mieink találatára: a sors fura fintora Szerbia számára, hogy a magyar gól előtt a zentai, szerbiai (délvidéki) születésű Nikolics Nemanja zavarta meg annyira a hibázó szerb védőt, hogy az Vidi-gólvágó szorításában estében rosszul adta hátra a labdát, amelyet aztán a totális újonc Könyves Norbert köszönt szépen és váltott gólra, aki ugyancsak Zentán született, illetve nevelkedett… A tegnapi nap tehát igen szépre sikeredett, hiszen Babos Tímea a francia Mladenovic oldalán megvédte címét női párosban a Francia Nemzetközi Teniszbajnokságon, a Roland Garroson, a focisták pedig a Bulgária elleni Eb-pótselejtező 3-1-es sikere után most az NL-ben a szerbeket is legyőzték idegenben. Soha rosszabb vasárnapot!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.