A természetvédelem és a személyiségfejlesztés jegyében tartott idén is táborokat a Gólyafészek Alapítvány, most pedig a tanévkezdésre – és a rászorulókra – koncentrálva „iskolatáska-gyűjtő akciót” hirdettek az alapítók.
Tavaly rendezett először nyári tábort a Gólyafészek Alapítvány, méghozzá nem is akármilyet! A szervezők célja az volt, hogy az általuk fontosnak tartott értékeket (önismeret, személyiségfejlesztés, természetvédelem, környezettudatosság) szem előtt tartva nyújtsanak élménydús szabadidős programot a gyerekeknek. A siker pedig olyan nagy volt, hogy idén is meghirdették a tábort a 6-9 és 10 és 13 éves korosztály számára: környezet- és önismeret fejlesztőpedagógusokkal, interaktív játékokkal, kreatív műhellyel, sok-sok mozgással és kacagással. „Tavaly négy, idén pedig két hétig táboroztunk.” – mesélte Vitézné Bán Tímea, az alapítvány elnöke – „Ennek két oka volt. Egyrészt az, hogy rendkívül sok táborozási lehetőséget kínáltak idén a gyerekeknek. A tavalyinál legalább tízszer több tábor indult, és nem csak Székesfehérváron! Vidéken, a megyében is több helyen hívták a fiatalokat nyári programokra a művelődési házak, egyesületek, lovardák. Az idei kínálat szerintem mindent elsöprő volt! Úgy gondolom, hogy tavaly valahogy jobban féltünk a vírustól. Sokan minket is megkérdeztek akkor, hogy hogyan merünk négy hétig tábort tartani?! Még több odafigyeléssel ugyan, de mi fogadtuk 2020-ban a gyerekeket, hiszen a hosszas bezártság miatt nagy szükségük volt arra, hogy kikapcsolódjanak, ingereket szerezzenek. A sikert követően pedig már nem volt kérdés, hogy idén is lesz folytatás.” 
A személyiségfejlesztés fontos szerepet kapott a tábor során Gólyafészek Alapítvány A másik oka annak, hogy két hétre csökkent a programok ideje, az az volt, hogy tavaly a szervezők annyira elfáradtak a négy hét alatt, hogy idén mindenképpen rövidebb idősávban gondolkodtak. Először három hetet hirdettek meg, de a harmadik hétre olyan kevesen jelentkeztek – mint kiderült, a táborok túlkínálata miatt-, hogy inkább átcsoportosították a fiatalokat az első két hétre. „Szerencsénk volt, mert jöttek a gyerekek az első és a második héten, ráadásul a maximális létszámmal!” – részletezte Tímea – „Mindkét héten 30-30 gyerkőccel táboroztunk, de két külön korcsoportban folytak a foglalkozások. Tavaly jól bevált a 6-9 és a 10-13 évesekre való „bontás”, így ez idén is megmaradt. Az életkoruknak megfelelő kézműves-, logikai-, környezet- és önismereti játékok várták őket, valamint kiváló pedagógusok, akikre méltán büszke az alapítványunk.” Boros Nikoletta mesterpedagógus (aki egyébként a Gólyafészek elnökhelyettese) volt a szakmai vezető idén is, három segítője pedig Suha Lászlóné (Klári néni) fejlesztő pedagógus, Tihanyi Eszter tanító és Szabó Anita leendő tanító voltak – mindannyian a gyerekek kedvencei. A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2021/08/14/nyaron-is-segit-es-tamogatokat-keres-a-golyafeszek-alapitvany