Ma Petra névnap van.
2025. 10. 03., péntek
Székesfehérvár most: 6°C, kevés felhő

Orbán Viktor: az idén nincs mozgástér a bankadóban

Orbán Viktor miniszterelnök a bankadó erre az évre tervezett részével kapcsolatban semmilyen változtatási lehetőséget nem lát, szerinte ez kiderül a benyújtott törvényjavaslatból is. A Csányi Sándorral, az OTP elnök-vezérigazgatójával közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón a kormányfő jelezte, hogy a jövő évben már valamivel több lesz, 2012-ben pedig nagy lesz a mozgástér, hiszen akkor már ki akarják vezetni a bankadót.

A bankadó 2011-es szabályait a jövő évre vonatkozó költségvetési törvényben kell, valamikor november táján tisztázni a miniszterelnök szerint, újabb tárgyalások eredményeként. Hangsúlyozta: a bankadóra a magyar költségvetés és gazdaság „sanyarú helyzete” miatt van szükség, de bevezetése átmeneti, időben korlátozott intézkedés. A kivezetés módja, ütemezése tárgyalások kérdése lehet, erről 2011 őszén, a 2012-es költségvetés készítésének keretében fognak megállapodni. A költségvetés idei hiányának alakulásával kapcsolatban a miniszterelnök jelezte, hogy a Költségvetési Tanácsnál pozitívabban látja a helyzetet a kormány, ugyanakkor két bizonytalansági tényezőt lát. Az egyik a átadás-átvétel végleges szaldója, amely várhatóan augusztusban derül ki, a másik pedig az árvíz, az újjáépítés, a károk mértéke, ami nagyon komoly tétel. A második akciótervet szeptemberben már a végleges átadás-átvételi összegzés birtokában tárhatja elő. Az árvízi kiadásokról azt mondta: a vigasztalanul nehéz helyzetben lévő embereken segíteni kell, ami a költségvetés kiadási oldalán elkerülhetlenül megjelenik. A teher csökkentése érdekében tárgyal a kormány a biztosítókkal és az EU-val. Hozzátette: a második akcióterv bejelentése előtt már nagyságrendileg korrekt számokat lehet mondani. Csányi Sándor kifejtette: nem örül ugyan a bankadónak, de az OTP jövedelmezősége elbírja a különadót, és hitelezési aktivitását sem kell emiatt visszafognia a következő években. Leszögezte azt is: kizártnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben a bankok az ügyfelekre hárítsák a bankadó terheit. Mivel nem tartózkodott Magyarországon a bankadó bejelentésekor, „kimaradt az első sokkból és az egyeztetési folyamatból, így nem volt részese egy sikertelen folyamatnak” – mondta az OTP elnök-vezérigazgatója. A 29 pontos akciótervben a bankvezér sok pozitív intézkedést lát, közöttük „elszomorítónak” csak a bankadót találta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy azok a bankok, amelyek a bankadó miatt tőkepótlásra szorulnak, lehet, hogy más utat választanak és a mérlegfőösszeg csökkentése mellett döntenek. Ez pedig a hitelezési aktivitás visszaesésével, a vállalkozások, a lakosság finanszírozásának visszaesésével, ezzel a GDP csökkenésével járhat. Remélte, hogy „ezt a hatásvizsgálatot elvégezte a kormány és ennek alapján hozta meg a döntését”.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.