A 75 esztendős Tolcsvay Béla Kossuth-díjas zeneszerző, énekmondó lesz október 12-én, kedden 18 órától az Öreghegyi Disputa vendége. Csütörtökön is a Vörösmarty Társaság szervezésében zajlik majd egy irodalmi program, a Királykúti esték. Ennek keretében Fenyvesi Ottó 66 című verseskötetét és Bakonyi István Írók, költők nyomában című kötetét mutatják majd be. Mindkét program ingyenes, szeretettel várják az érdeklődőket.
Október 12-én, kedden 18.00 órakor folytatódik az Öreghegyi Disputa az Öreghegyi Közösségi Házban (Székesfehérvár, Fiskális u. 93.). A Vörösmarty Társaság és az SZKKK közös eseményén Bobory Zoltán vendége a 75 éves Tolcsvay Béla Kossuth-díjas zeneszerző, szövegíró, énekmondó lesz.
Tolcsvay Béla mögött fél évszázados zenei pályafutás áll. Öccsével, Tolcsvay Lászlóval a Strangers, a Wanderers, 1968-tól pedig a Tolcsvay együttes, majd a Tolcsvay-trió vezetője. A folk-beat kategóriában 1968-ban győztek a Ki mit tud?-on. Később Koncz Zsuzsával és az Illés együttessel KITT-egylet (Koncz-Illés- Tolcsvay Trió) néven léptek fel. Közreműködött Latinovits Zoltán előadóestjein. Komponált dalokat a Bojtorján együttesnek is. Több zenés alkotás – köztük a legendás Magyar Mise – egyik szerzője. Jelenleg is aktív, koncertezik önállóan és trióban, dolgozik új műveken, a Misztrál együttessel is.
Október 14-én, csütörtökön 18.00 órakor kötetbemutatóra várják az érdeklődőket a Királykúti esték sorozat keretében az Emlékházban (Mikszáth Kálmán utca 25.), ahol Fenyvesi Ottó 66 című verseskötetét és Bakonyi István Írók, költők nyomában című kötetét mutatja be Kilián László író, szerkesztő.
Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő 1954-ben született a vajdasági Gunarason, 1991-ben települt Magyarországra, Veszprémbe. A posztginsbergi költészet hagyománykörének folytatója, az angolszász rock- és alternatív zenék egyik legkorábbi, hazai népszerűsítője, a punk-mozgalom felkarolója és a kortárs, hosszú szabadvers mestere, képzőművész, lemezlovas, folyóirat szerkesztő és alapító. Verseket, esszéket ír, kollázsokat készít, rendszeresen fordít horvát, szerb, szlovén és angol nyelvű műveket. Tagja a Magyar Írószövetségnek és a Szépírók Társaságának, 2008-tól a várpalotai Palotai Hírnök főszerkesztője. Tavaly, 66. születésnapján jelent meg 66 című versválogatása.
A kortárs és közelmúlt magyar irodalmának avatott ismerője Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténész, író, kritikus, főiskolai tanár. Kötetei húsz éve szinte évente jelennek meg, nevéhez több, immár klasszikus számba menő író, költő kismonográfiájának megírása fűződik. Az Írók, költők nyomában című kötet két nagyobb egységből áll: a közvetlenül az elemzéseket tartalmazó, hosszabb műveket elősoroló részből és az alkalmi, rövidebb írásokat sorra vevőből. Egyes könyvekről ugyanúgy olvashatunk a könyvben, mint hosszabb alkotói korszakokról, teljes életművekről. Bakonyi István tanulmányainak tárgyát olyan szerzők adják, mint Csoóri Sándor, Kodolányi János, Sík Sándor, Lázár Ervin, Takács Imre, Sobor Antal, Jankovich Ferenc, Bokros János, Bence Lajos, Petőcz András, Petrőczi Éva, Csengey Dénes, Turczi István, Iancu Laura, Benke László, Bauer Barbara, Szentmártoni János, Bertók László, Kelemen Erzsébet, Nehrer György, Fellinger Károly, László Zsolt, Tamás Menyhért, Gömöri György, Radnai István és Jagos István Róbert.
A programok ingyenesek, mindenkit szeretettel várnak mindkét rendezvényen.