Örömzene underground művészekkel

Zene-zene-zene, és korlátok nélküli, szabály-mentes alkotás – „örömtábor” kezdődött ma Bodajkon, Szijjártó Attila otthonában. Az Idealisten együttes „vetítő-Istene” a nyári programok záró eseményeként hívta meg magához egy hétre azokat a zenészeket, akik egykoron Székesfehérváron kezdték „zenei karrierjüket”, hogy közösen alkossanak egy nyugodt, természet-közeli környezetben.

Az első találkozót három évvel ezelőtt rendezték Bodajkon a Mester (Swat) és InterFerenc (Idealisten) részvételével, most pedig már külföldről is „hazacsábították” a zenészeket: Konrády Gergő például Angliából érkezik, ahol most szerzett elektronikus zenei szakon diplomát – a székesfehérvári Terra Rossa tagja volt korábban, aztán Szijjártó Ati szomszédjai hallhatják majd Geezah billentyűit is – az Idealisten szintetizátorosa, s még sok-sok igencsak tehetséges fiatalember „örömödését”… A „táborozók” nagy része előzetes hangmintával készült a nagy alkotásra, aminek a folyamatát képileg is megörökítik: Atis a helyszínen lévő videovágó asztalon folyamatosan dolgozik majd a nyersanyagokkal, hogy aztán egy paralel filmet készítsen belőlük. Mester, a Bőrgyár „főnöke” néhány napon belül szétküld egy meghívót a székesfehérvári Underground művészeknek, amiben a hétvégi „záró koncertről” tudatja őket. Ennek helyszíne Szijjártó Ati bodajki kertje lesz…

Fehérvári Hírek