Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 15°C, tiszta égbolt

„Papírmentes, olcsóbb hivatalt szeretnénk!”

Az elmúlt évek informatikai fejlesztését értékelte sajtótájékoztatóján Orosz István, a Városi Szolgáltatások Bizottságának elnöke, valamint Kovács László, az Önkormányzat Informatikai Központ Kft. ügyvezetője. A tájékoztatón elhangzott, hogy most volt az első olyan ciklus, amikor a helyi önkormányzat szakbizottsági szinten foglalkozott az informatikai ügyekkel.

Orosz István a tájékoztatón elmondta, hogy elektronizálni kell a képviselőtestületi munkát. Ezzel több millió forintot takaríthatna meg a város évente. A „feleslegesen” felhasznált papírmennyiség ugyanis ekkora kiadással jár. Fontos eredményként említette, hogy az önkormányzat mára 42 kilométer hosszúságú saját optikaikábel-hálózattal rendelkezi. Ezzel a belvárosi és környéki önkormányzati tulajdonú hivatali és intézményi épületek mindegyikét hálózatba kötik, s terjeszkednek a külső városrészek felé is. Elhangzott továbbá, hogy tavaly felmérték a városi intézményi kör informatikai eszközparkját, és megállapították, hogy rendkívül heterogén az állomány: Az intézmények saját maguk intézik az eszközbeszerzést, ami így sokkal magasabb költséggel jár, mintha központosított lenne a beszerzés. Ezért az önkormányzat célja az, hogy központosított üzemeltetéssel emelkedjék a műszaki színvonal, egységesebbé váljon az eszközpark, miközben a város egésze évente tízmilliókat megspórol. S, ha már a megtakarításoknál tartunk: szóba került az úgynevezett internet alapú (VOIP) telefon-szolgáltatás lehetőségének biztosítása a városi cégek, intézmények és a Polgármesteri Hivatal számára. Ezzel hálózaton belül ingyenessé válna a telefonálás, a hálózaton kívüli díjak pedig jelentősen csökkennek. Ezen kívül az egységes önkormányzati mobiltelefon flotta létrehozásával is jelentős költség-megtakarítás lenne elérhető.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.