Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 19°C, tiszta égbolt

Páratlan kiállítás a 160 éves Fehérvár-Komárom vasútvonal történetéről

Idén ünnepeljük a Székesfehérvár – Komárom közötti vasútvonal megnyitásának 160 éves évfordulóját. A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban július 27-én, hétfőn 17 órakor nyíló kiállításon egyedülálló tárgyak mutatják be az Észak-Dunántúlt átszelő vonal történetét.

Többek között régi jegyek, jegykiadók, lámpások, állomásképek, alaprajzok, térképek, fotók szerepelnek azon a gazdag kiállításon, amely a Székesfehérvár – Komárom között épült vasútvonal történetét mutatja be a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.

A vonal forgalomba helyezésének 160 éves évfordulója tiszteletére rendezett emlékkiállítást július 27-én, hétfőn 17.00 órakor nyitják meg. A tárlatot Nádi Ferenc, a Székesfehérvár Forgalmi Csomóponti Főnökség vezetője és Haraszti Gábor, a Tájak – Korok – Múzeumok egyesület elnöke ajánlják az érdeklődőknek, közreműködik Szalay Csilla és Rechner Csaba, az esemény házigazdája Molnár Lászlóné, a VOKE Művház intézményvezetője lesz.

A kiállítás augusztus 19-ig ingyenesen megtekinthető egyéni látogatók és csoportok számára egyaránt.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.