Ma Imre névnap van.
2026. 11. 06., péntek
Székesfehérvár most: 2°C, tiszta égbolt

PartiTúrázzunk együtt – az idei évadban utoljára

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra-sorozatát május 2-án élvezheti utoljára a közönség az idei évadban. „A jelen hangjai” című koncerttel az együttes a kortárs zene világába kívánja beavatni az ifjúságot, és persze minden érdeklődőt. A Vörösmarty Színházba, ahogy az évadban eddig mindig, most is Dobri Dániel kortárs művészeti vezető várja az érdeklődőket. A 10 és 12 órakor kezdődő előadásokat Cser Ádám karmester vezényli.

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az Alba Regia Szimfonikus Zenekaron berkein belül, Ruff Tamás igazgató felkérésére 2021-ben kortárs zenei műhely alakult Dobri Dániel zeneszerző vezetésével, aki kiemelt figyelmet fordít a modern zene népszerűsítésére a fiatal generáció körében. Az ARSO PartiTúra elnevezésű közönségnevelő koncertsorozata – az általános iskolásoktól a kamaszokon át – minden korosztálynak kínál olyan programot, amelyen keresztül a fiatalok az adott kornak megfelelő módon ismerhetik meg a komolyzenét, és annak különböző területeit. A tematikus, 45 perc hosszúságú koncertek rendhagyó énekóraként is funkcionálnak: az elhangzó darabok között Dobri Dániel a zeneszerző szemszögéből mesél a művekről úgy, hogy a közönséget is aktívan bevonja a kommunikációba. A 2021-2022-es évad negyedik PartiTúra Ifjúságihangversenyén a XXI. század szimfonikus zenéjével és annak eredetével ismerkedhet meg a nagyérdeű. Charles Ives A megválaszolatlan kérdés (1946) című darabjából kiindulva arról beszélgetünk majd május 2-án, hogy milyen gondolatokat, kérdéseket vethet fel a szimfonikus zene a mai fiatalokban. Az amerikai zeneszerző művében „a vonósok a csendes druidák, akik nem tudnak, nem látnak és nem hallanak semmit. Miközben szólnak a vonósok, a trombita újra és újra felteszi a létezés gyötrő kérdését. A fúvósok a harcos válaszolók, akik hevességük és haragjuk miatt nem jutnak semmire.”[1] Ives kérdésére a kortárs zene szerteágazó műfajainak segítségével válaszolunk. A XXI. század zenéjével valójában nap mint nap találkozhatnak a gyerekek is, hiszen a mai filmek soundtrackjeit gyakran elismert zeneszerzők írják. Max Richter, a Briliáns barátnőm című sorozat vagy az Érkezés című amerikai film zeneszerzője Vivaldi Recomposed című darabjában az itáliai barokk egyik legismertebb komponistájának Négy évszak című művét értelmezi újra a könnyűzene, a kortárs zene és az elektronikus zene eszközeivel. A koncert második felében két fiatal magyar zeneszerzővel ismerkedhet meg a közönség: Solti Árpád Concertinoja olyan versenymű, ami a hagyományos szólóhangszerek helyett az üstdobot állítja a középpontba, így azt állítja, hogy a hegedűk, a csellók vagy a fúvós hangszerek mellett az ütősök is lehetnek a szimfonikus zenekar főhősei. „Az első tétel népzenére emlékeztető motívumai, a második tétel éjszaka zenéje és a zárótétel tokkátája mind-mind különböző komplex érzelmeket ábrázolnak: játékosság, tettrekészség, magabiztosság, gyengédség, harag, végül üresség.” – írja Concertinojáról a zeneszerző. Koncertünk zárószámaként az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője, Dobri Dániel zeneszerző Fanfanfan…fare! című darabja hangzik el. A sajátos felépítésű fanfárban bemutatkoznak a zenekar rézfúvós és ütőhangszeres zenészei. A sejtelmes, pingpong labda-szerűen belépő fúvós szólamokból a darab végére teljes pompájában felragyog a Székesfehérvárhoz köthető középkori Szent István népének, az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga című himnusz dallama. Bár a hangverseny sorozat címében „ifjúsági”, várunk szeretettel minden érdeklődőt, aki május 2-a délelőttjét a kultúrának szentelné. Találkozzunk a 10 vagy a 12 óra előadáson a Vörösmarty Színházban. Az előadásra jegyek online a www.arso.hu oldalon vagy személyes a színházban található jegypénztárban vásárolhatók. Műsor: Charles Ives: A megválaszolatlan kérdés Max Richter: Vivaldi Recomposed – Tavasz Solti Árpád: Concertino – részlet Dobri Dániel: Fanfanfan…fare! Vezényel: Cser Ádám Műsorvezető: Dobri Dániel
[1] Jan Swafford

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.