Ismét a képernyők elé várja a színházrajongókat a Vörösmarty teátrum. Február 5-én, pénteken 19.00 órától Bulgakov A Mester és Margarita című, 2014-es előadását nézhetik meg az e-Színház felületén. Jegyek korlátozott számban kaphatóak, érdemes sietni!
Zseniális szatíra és filozofikus mű Bulgakové. A XX. század egyik csúcsteljesítménye, a XX. század krízis-regénye, benne foglaltatik kétezer év, és XXI. század még nem tette érvénytelenné a benne foglaltakat. Hargitai Iván, az előadás rendezője anno úgy nyilatkozott, hogy jó mélyre kellett merülnie a bulgakovi világban:
„A történet valóban többrétegű, de inkább azt mondanám, hogy színes. Ahhoz, hogy ezt az ember jól tudja értelmezni, sokat segít, ha elmerül abban a korban, amikor a regény született, és ismeri a szerző többi írását is. Bulgakov majdhogynem monomániásan, többhelyütt is ugyanazt írta meg, más-más köntösben. Mivel több éven keresztül írta a Mester és Margaritát, rengeteg olyan gondolat kúszott bele, amely Bulgakovot élete derekán foglalkoztatta. A sok mozaikból kristálytisztán kikövetkeztethetőek a metafórák, mögöttes jelentéstartalmak. Azt szeretném, ha tisztán, érthetően mesélnénk el ezt az érdekfeszítő történetet.”
A 3 óra 30 perces, egy szünetes előadást február 5-én, pénteken 19.00 órától láthatják az érdeklődők. Jegyek válthatóak ugyanezen a napon 16.50-ig az e-Színház felületén.
Szereplők: Egyed Attila, Törőcsik Franciska, László Zsolt, Cserhalmi György, Andrássy Máté, Lábodi Ádám, Makranczi Zalán, Kádas József, Sághy Tamás, Kuna Károly, Radnay Csilla, Blaskó Borbála, Krisztik Csaba, Keller János, Kozáry Ferenc, Juhász Illés, Kricsár Kamill, Kerkay Rita, Ostorházi Bernadett