Ma Aurél névnap van.
2025. 10. 05., vasárnap
Székesfehérvár most: 9°C, borús égbolt

Pénteken Zágrábban folytatódik az EBEL

Nehéz hetet él meg a Sapa Fehérvár AV19, és a hátralevő napok sem ígérkeznek könnyűnek. Pénteken ugyanis a Medvescsak Zágráb félelmetes hangulatú otthonában lép fel a csapatunk – a pontszerás reményében. Hétfőn elváltak a Sapa Fehérvár AV19 és Ulf Weinstock vezetőedző útjai, miután a csapat vereséget szenvedett Bécsben. „Tudtuk, hogy komoly kihívás vár ránk az osztrák fővárosban és az első öt percben bizony kritikus pillanatokat éltünk át. Aztán feljavultunk, felvettük a ritmust, sőt, több ízben a vezetés is nálunk volt. A találkozó felétől kezdve azonban igen fegyelmezetlenül kezdtünk játszani.

„Sok büntetést szedtünk össze, és az emberhátrányban kapott gólok eldöntötték a pontok sorsát az ellenfél javára. A Capitals három gólt is szerzett emberelőnyben, ez egyértelműen mutatja, hogy a védelmünk nem teljesített megfelelően. Ebben a helyzetben nem volt senki, aki vezérként az események élére állt volna, és a helyes irányba terelte volna a többieket” – elemezte a történteket Énekes Lajos, aki akkor még pályedzőként élte át a történéseket, most viszont már megbízott vezetőedzőként emlékezett vissza. Az EBEL első fordulójában legyőztük a Medvescsak Zágrábot, de a mostani hétvégén minden bizonnyal más arcát mutatja majd a horvát csapat. „Nagy gólkülönbségű vereségbe szaladtak bele a hétvégén, így fel kell készülnünk arra, hogy a lelkes és nagy számú közönségünk előtt mindent megtesznek majd a győzelemért. A gyors és aggresszív csatáraik nagy problémát okozhatnak nekünk, ha nem leszünk kellően határozottak a kapunk előtt. El kell kerülnünk a kiállításokat és jobban kell játszanunk, ha jó eredményt akarunk elérni” – mondta Énekes Lajos. A Sapa Fehérvár AV19 összeállítása majdnem teljes lesz – hosszú idő után először. Két hiányzónk a sérült Jobb Dávid és az eltiltott Mihály Árpád. Énekes Lajos nem tervezi, hogy különösebben felkavarja az összeállítást, ám a kezdőkapus személyéről csak később születik döntés. Medvescsak Zágráb – Sapa Fehérvár AV19 Zágráb, 2010. október 22. 19:15 Vezeti: POTOCAN, Trattnig, Zehenthofer

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.