Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 11°C, tiszta égbolt

Pénz, de honnan? – konferencia az üzleti sikerért

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A Piac&Profit Konferenciaközpont idén is megrendezi „Pénz, de honnan?” című sorozatát, melynek keretében az előadások régiókra bontva, az ország több helyszínén várják az érdeklődőket. 2014. január 30-án, Székesfehérvár ad otthont az idei első értekezletnek a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében a Hosszúsétatér 4-6. szám alatt. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

A kis-, és középvállalkozások vezetőit, döntéshozóit várják elsősorban a konferenciára, mely átfogó képet ad a cégek rendelkezésére álló összes, kedvező feltételekkel igénybe vehető pénzforrásról. A résztvevők hasznos információkat kapnak többek között a 2014-ben induló, új európai uniós operatív programokról.

Az idei roadshow témái között szerepel a piacbővítés is, hiszen a hazai vállalatok legnagyobb problémája a piacszerzés. Ennek egyik formája lehet a külpiacokon való terjeszkedés. A határon túli kereskedelemmel kapcsolatos segítség részét képezi a megfelelő partnerek és intézmények feltérképezéséhez nyújtott tanácsok. A vezetők alkalmazható támpontokat kapnak, hogyan terjesszék ki cégüket a határokon túl.
A program a KKV-AKADÉMIA témái közül is felsorakoztatja a legnépszerűbbeket, rávilágítva arra, hogy a pénz és a piac mellett a tudás a legfontosabb üzleti tényező.

A konferencia székesfehérvári előadásai:- 2014-ben indulnak az új EU-pályázatok. Melyek lesznek a fő támogatási irányok? Milyen változások várhatóak a pályáztatási rendszerben?

– Beruházási hitel, akár 4,5 %-ért, az Új Széchenyi Hitel Program keretében.

– Pályáztatási tapasztalatok, jó tanácsok.

– Kisvállalati pénzügyek és finanszírozás – hatékony megoldások tudnivalók.

– Piacbővítés a szomszédokkal. A Kárpát-medence előnyei.

– Akár 100 milliót is befektet az SZTA. Új tőkebefektetési termékek.

– Infokommunikációs rendszerünk felhőben. Költség- és időmegtakarítás, gyorsabb üzletmenet.

– Közösségi oldalak és honlap-marketing mint értékesítési csatorna.

– Energiafelhasználás optimalizálása.

Nyitó előadó: Csepreghy Nándor helyettes államtitkár.

A rendezvényen a részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

További információ az alábbi elérhetőségeken:
Tel. : (1) 239 – 9597, E-mail: konferencia@piacesprofit.hu

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.