Szombaton 20.30 órától a vígjátékok mestere, Neil Simon krimitörténettel fűszerezett bohózata érkezik Kápolnásnyékre a Veres1 Színház előadásában, amely az első perctől az utolsóig fenntartja a feszültséget, miközben kivételes lehetőséget kínál a színészeknek az önfeledt, egész színpadot betöltő komédiázásra.
Augusztus 8-án, szombaton 20.30-tól a Pletykafészek című bohózatot tűzik műsorra a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon. A vígjátékok mestere, Neil Simon darabja Debreczeni Júlia fordításában, a Veres1 Színház előadásában az első perctől az utolsóig fenntartja a feszültséget, miközben kivételes lehetőséget kínál a színészeknek az önfeledt, egész színpadot betöltő komédiázásra.
New York város alpolgármestere tízéves házassági évfordulója alkalmából baráti vacsorát rendez. A vendégségbe érkező házaspárok estéjét azonban jelentősen megnehezíti, hogy az ünnepeltek eltűntek, a személyzet házon kívül van, a vacsora sehol, az emeleten pedig lövések dördülnek.
Ebben a helyzetben rögtön megindul a szóbeszéd, vad találgatások kapnak szárnyra, mindenkinek eszébe jut egy titok, amit a szomszédja fülébe suttoghat, miközben a társaság tagjainak arra is ügyelniük kell, hogy elkerüljék a botrányt: ennek érdekében pedig gondosan titkolóznak egymás előtt is. Nem csoda, hogy a kiérkező rendőrség már egy olyan történettel találkozik, ami még a legvadabb pletykalapokból is kilógna… – áll a kétrészes bohózat ajánlójában.
Szereplők:
Chris Gorman – Zorgel Enikő
Ken Gorman – Ódor Kristóf
Claire Ganz – Molnár Gyöngyi
Lenny Ganz – Nagy Sándor
Ernie Cusack – Buch Tibor
Cookie Cusack – Miklós Kriszta
Glenn Cooper – Kékesi Gábor
Cassie Cooper – Ferenczy-Nagy Boglárka/Csáki Edina
Welch, rendőr őrmester – Pásztor Tibor
Pudney, rendőr őrmester – Henczi Emma
Jegyek IDE KATTINTVA vásárolhatók.