Ma Malvin névnap van.
2025. 10. 01., szerda
Székesfehérvár most: 12°C, erős felhőzet

Prosperó-sikerek aranyban mérve

A januári balassagyarmati siker után örömmel tehetjük közhírré, hogy a Prospero Színkör „Helver éjszakája” című előadása a Veszprémben megrendezett VII. Arany Deszka Fesztiválon újabb komoly díjakat szerzett! A szakmai zsűri ugyanis arany minősítést adott az előadásnak. Ezen kívül Nagy Éva és Szabó Zoltán külön színészi díjat kapott alakításáért, a közönségszavazás alapján pedig második helyezést értek el a legjobb női, illetve a legjobb férfi alakítás kategóriában.

Micskó Zoltán, a Prospero Színkör egyik tagja elmondta honlapunknak, hogy a Színkör életében különösen fontos ez az elismerés, mivel ez az első országos arany minősítésű előadásuk. A zsűri tagjai voltak: Dömötör Tamás, rendező Pataki András, rendező Perényi Balázs rendező, drámatanár Néhány információ a Magyar Szín-Játékos Szövetség minősítési rendszeréről: „Arany minősítés: a produkciót a MSzJSz minősítő zsűrije látta, színházi élményt nyújtónak, más együttesek számára mintául szolgálónak találta, széleskörű (országos) forgalmazását támogatja, az együttes országos (pályázati alapok) kiemelt támogatását javasolja. A produkció az országos fesztiválokon előminősítés nélkül részt vehet.” A Helver éjszakáját legközelebb május 15-én, 19 órakor adják elő a fehérvári színészek Budapesten, a Zöld Macska Diákpincében. A fehérvári közönséget pedig szeretettel várják május 28-án, 21 órakor a Helyőrségi Klub udvarán, ahol az új, „Faust – Unborn Visions” címú produkció bemutatója lesz a Kortárs Művészeti Fesztiválon. Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5175&Itemid=33

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.