Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 19°C, tiszta égbolt

Püspöki szentmisét tartanak szerdán

Rendhagyó módon tartják meg idén a Szent Sebestyén napja alkalmából rendezett fogadalmi ünnepet a Felsővárosban. A járványhelyzet miatt a hagyományos közösségi program a Felsővárosi Közösségi Házban elmarad, azonban a püspöki fogadalmi misét megtartják január 20-án 10 órától.

A pestisjárvány idején a felsővárosiak böjtöltek, és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Isten segítségét. A halálos kórtól való megmenekülés emlékére a városlakók 1739-ben örök időkre szóló fogadalmat tettek Szent Sebestyén tiszteletére. Ígéretük szerint előbb kápolnát építettek, melyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek. Székesfehérvár azóta minden év január 20-án szentmisével és búcsúval emlékezik meg a város fogadalmáról.

A koronavírus-járvány hozta rendkívüli helyzet miatt idén csak a püspöki szentmise megtartására van lehetőség január 20-án, szerdán 10 órai kezdettel a Szent Sebestyén-templomban. Spányi Antal megyés püspök a város papságával együtt emlékezik meg az elődök fogadalmáról. A hagyományok szerint minden évben a Felsővárosi Közösségi Házban folytatódnak a programok fánk, tea és forralt bor kínálásával, azonban a járványvédelmi szabályok és a lakosság egészségének védelme érdekében ez a közösségi esemény idén elmarad.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.