Augusztus 14-én a hajdan volt szokás ismét életre kel, s a református közösség ismét megrendezi hagyományos bálját. A mulatság helyszíne az Önkormányzat épületével átellenben lévő nemrég felújított Ponty étterem. A bál első harmadának programja nyilvánvalóan az étkezés által meghatározott, míg a fennmaradó rész, tervek szerint 2 órai befejezéssel, a zene és tánc által meghatározott. Mindezeket kis előadói blokkok szabdalják – báli szokásoknak megfelelően.
A belépőjegyek ára a közösség tagjainak és szimpatizánsainak egységesen 3000 forint fejenként, amely természetesen a vacsorát tartalmazza. Mindazoknak, akik a bál jótékonysági céljait támogatni szeretnék, de nem tudnak eljönni, 1000 forintos pártolójegy(ek) vásárlása ajánlható. A jegyek megvásárolhatók az istentiszteleteket követően vagy hétfőtől – péntekig, 9 – 17 óráig a Szivárvány Ajándék és Ötlettárban, a Gárdony, Szabadság út 1. szám alatt. Érdeklődni a 20-517 9441 telefonszámon lehet! Minden magára adó meghívón szerepel az úgynevezett „dress code”, azaz az elvárt öltözék. A bálok klasszikus öltözéke a szmoking, de talán ez kissé túlzás lehet a mi esetünkben. Vélhetően férfiaknál – fiúknál a sötét öltöny nyakkendő, míg hölgyeknél – lányoknál a hosszú női ruha tekinthető „megfelelő” öltözéknek, de persze egyéni ízlés szerint variálható.