Ma Ágnes névnap van.
2025. 12. 28., vasárnap
Székesfehérvár most: 4°C, tiszta égbolt

Retro- és musicalshowra várják a közönséget vasárnap a Köfém Művelődési Házban

Az elmúlt évtizedek legnagyobb slágereit hallhatja a közönség a Köfém Művelődési Házban vasárnap este. A programon két ismert színművész, énekes, Mahó Andrea és Egyházi Géza lép színpadra. Október 19-én pedig a Mamma Mia Show segítségével repülhetünk vissza a nyárba.

Szeptember 22-én, vasárnap 19.00 órakor kezdődik a Retro és Musical Show, melynek keretében az 1960-as, ’70-es és ’80-as évek legismertebb és legkedveltebb dalaival teremtenek varászlatos hangulatot és idézik fel többek között az egykori táncdalfesztiválokat. Az előadásra még lehet jegyeket vásárolni online és a szabad helyek függvényében a helyszínen, akár az előadás előtt is.
Részletek ITT olvashatóak.

Ugyancsak a Köfém Művelődési Házban október 19-én a Mamma Mia Show című produkciót láthatja, hallhatja a közönség a ZsigmondLala Énekstúdió amatőr musical csoportja előadásában. A minden korosztálynak ajánlott, látványos produkcióban a legismertebb ABBA slágerek idézik fel a nyár hangulatát. A műsort két időpontban, 15 és 18 órai kezdettel adják elő, jegyek többségében még az első előadásra kaphatóak.
Részletek ITT olvashatóak.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.