Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 17°C, tiszta égbolt

Rózsa Sándorra emlékeztek Ásotthalmon

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész fővédnökségével rendezték meg – immár harmadik alkalommal – a Rózsa Sándor Fesztivált Ásotthalmon. A programot hagyományőrző műsorok: lovas felvonulás, néptánc, szabadtéri koncertek – és „betyáros bemutató” színesítette. A fesztivál keretében átadták a Rózsa Sándor turisztikai emlékutat, és hagyományőrző lakodalomra is sor került.

„Minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy a Rózsa Sándor Fesztivál immáron a térségünk egyik meghatározó rendezvényévé vált. Ásotthalom is gazdagodott ezzel a fesztivállal, de tulajdonképpen az egész egykori szeged-alsótanyai vidék, hiszen ennek az izgalmas világnak, szülőföldünknek a tradícióit, népi kultúráját, hagyományainkat is ápolni kívánjuk ezzel a fesztivállal.” – nyilatkozta Ásotthalom polgármestere,Toroczkai László a rendezvényről. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivált Oszter Sándor és Toroczkai László nyitotta meg, majd lovas felvonulás kezdődött, melynek során a résztvevők megtekintették Rózsa Sándor fáját, a „Rúzsa-fát”, és átadták a Rózsa Sándor turisztikai emlékutat is, amely két erdei pihenőhelyet is magában foglal: az egyik a híres Rúzsafa, Rózsa Sándor fája körül lett kialakítva. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
A Rúzsafa akkor is könnyen felismerhető lenne, ha nem jelezné tábla a helyét: a többi fa fölé magasodik, és közvetlenül az erdei út mellett áll. E fának az alsó ágára kapaszkodott fel – a legenda szerint – a híres betyárvezér menekülés közben. A szürke nyárfát az 1800-as évek elején ültethették, méghozzá Mária Terézia rendelete által előírt telepítésekkor. A törzse 510 cm körméretű és magassága a 25 métert meghaladja. Gyökérzete láthatóan rendben van, és odvasodás se látható. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
Törzse magas, a korona a földtől jó tíz méterrel ágazik el, közel két egyforma erős vázágra. Koronája nem túl terebélyes, ám csupán néhány száraz ág fedezhető fel rajta, a növény egészségesnek látszik. A fa a most felavatott turisztikai pihenőpont egyik fő elemét képezi. Az emlékúton egy Rózsa Sándort ábrázoló fa dombormű is található, valamint a Betyárok Búvóhelye, ahol egy esőbeálló mellett egy fából készült egész alakos betyár szobor is látható. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
A kirándulókat turisztikai információs táblák segítik az eligazodásban. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
Aki ellátogat Ásotthalomra, minden bizonnyal betér a Rózsa Sándor Élményházba is, amely tavaly nyitotta meg kapuit, mint a község első, kiemelkedő turisztikai látványossága. Így ejtsünk róla néhány szót: Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
A ház a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkinek tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt Rózsa Sándor korabeli eszközökből, levelekből, képekből, könyvtári és múzeumi darabokból álló állandó kiállításával. Az Élményházban helyet kapott egy börtöncella is, amely panoptikumként funkcionál: a börtön rácsai mögött maga Rózsa Sándor várja a látogatókat. Az élethű szobor szóban is köszönti a vendégeket, méghozzá igencsak különleges módon: Rózsa Sándor ükunokája kölcsönözte a hangját a felvételhez! S, hogy mit mond? Korabeli dokumentumok alapján tudni lehet, hogy pontosan mi hangzott el Rózsa Sándor szájából a bíróság előtt, amikor 1869-ben a szegedi várba csalták és letartóztatták! Bár ezek újságírók tudósításai, tehát nem nélkülözik a túlzásokat, ám mégis átüt rajtuk a betyáröntudat, betyárbecsület és a bátorság hangja: „… az én dolgom nagyon sok, én abból éltem, én nem számítottam másképp, de jó embert soha se bántottam… Idehallgasson a tisztelt törvényszék! Én nem simítok el semmit, az én szavam többet ér, mint más tíz emberé!” A „betyár-cella” és a tárlatok mellett egy moziterem is található az Élményházban. Itt az 1971-es Rózsa Sándor című tévéfilmet lehet megtekinteni valódi mozi székekből. E film főszereplője volt Oszter Sándor, akit e mozi tett országosan ismertté és elismertté. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
Az Élményházat persze nem csak belül töltötték fel megálmodói tartalommal, hanem a ház környéke is érdekes látnivalókat kínál. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
Az épület előtt található például Rózsa Sándor első köztéri faszobra, amely helyi mesterek keze munkáját dicséri. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
Mellette kapott helyet Ásotthalom másik ikonikus alakjának – Pipás Pistának – szobra, illetve emléket állítottak a tervezők, szervezők az átokházi boszorkák legendájának is. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
A Rózsa Sándor Fesztiválon számos hagyományőrző programon is részt vehettek az érdeklődők: a néptánc, népzene mellett – többek között – bemutatót tartott a Körösök Völgye Vitézi Bandérium is. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Műsorukból megtudhatta a közönség, hogy milyen ruházata volt a betyároknak (s mi célt szolgáltak az egyes darabok), hogyan használták az ostort, fokost. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A nézők betekintést nyerhettek a betyárok hétköznapi életébe, botforgató- és birkózó gyakorlataiba, és egy betyár-szabadító akció-jelenetet is megnézhettek. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE „A programokon több ezren vettek rész, akik az ősökhöz hasonlóan mulattak is rendesen.” – nyilatkozta hírportálunknak a polgármester – „Jelképes hagyományőrző lakodalmat is tartottunk, ahol egy királyhalmi leány és egy ásotthalmi legény „összeházasításával” megerősítettük a trianoni határ két oldalán található Ásotthalom és Királyhalom összetartozását, testvértelepülési kapcsolatát.” Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
A fesztiválról nem hiányozhattak a koncertek sem: fellépett az Apostol együttes, a mulatós műfaj kedvelőire gondolva Jolly és Suzy is színpadra állt, Magyar Rózsa is vígan ropta a táncot, és Bunyós Pityu (nehézsúlyú magyar bajnok ökölvívó, ő az egyetlen magyar bokszoló, aki Mike Tyson és Lennox Lewis ellen is a szorítóba lépett), vagyis vitéz Szikora István is az előadók között szerepelt. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE (Fotók: Fehérvári Hírek)

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.