Ma Petra névnap van.
2025. 10. 02., csütörtök
Székesfehérvár most: 10°C, kevés felhő

Saját családjához tört be

Játékszenvedélye és tartozásai vihették rá egy 42 éves szabadegyházai férfit, hogy betörjön saját apja házába. Padláson megtalált cipőlenyomata buktatta le. A kihallgatása során a rendőröknek beismerte, korábban saját testvérét is meglopta…

Betelefonált a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra egy 60 éves szabadegyházai férfi azzal, hogy házába betörtek, és elvittek tőle 50.000.- Ft-ot. „A helyszínre kiérkező nyomozóknak feltűnt, hogy az elkövető – aki a tetőt megbontva jutott be a házba – távozását követően a cserepeket visszatette a helyükre” – mondta honlapunknak R. Szabó Ágnes szóvivő – „A helyszínelőknek a padláson sikerült egy cipőlenyomatot rögzíteniük. A sértett kihallgatásakor felmerült, hogy fia összefüggésbe hozható a betöréssel. Amikor a 42 éves férfit előállították a kapitányságra, cipőjét összevetették a helyszínen rögzített lábbeli lenyomatával, mely megegyezett.” A gyanúsított kihallgatása során a férfi nem is tagadta a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóknak még azt is elmondta, hogy korábban testvérét is meglopta. Amikor ugyanis testvére családja nem tartózkodott otthon, lakáskulcsukat rendszerint szüleiknek adták oda. Ezt használta ki a fivér. A kulccsal behatolt lakásukba, ahonnan 800.000.- Ft-ot vett el. A rendőrök ezzel a bűncselekménnyel is meggyanúsították. A két lopást azzal magyarázta, hogy tartozásai voltak, melyek játékszenvedélye miatt halmozódtak fel. A lopott pénzek egy részéből kifizette hitelezőit, míg a többit egyszerűen elszórakozta.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.