Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 27°C, szórványos felhőzet

Savanyú Emlékkupa immár tizedszer

Sikerrel lezajlott az idén is a pünkösdhétfőn tartott Savanyú Emlékkupa. A Red-Blue Devils horgászversenyén szép időben, jó hangulatban egyéni és páros kategóriában ragadtak botot a résztvevők – számoltak be a szervezők. A verseny egykori szurkolótársuknak, Németh „Savanyú” Zoltánnak állít emléket.

Immáron 10. alkalommal rendezte meg a Red-Blue Devils szurkolócsoport házi horgászversenyét, a Savanyú Kupát. „Immáron 10 éve nincs közöttünk ’Sava’, de emlékét ily módon is megőrizzük. Szerencsére a versenyt az utolsó pillanatban engedélyezték, végül az időjárás is jól alakult, így egyéni és páros kategóriát is tudtunk indítani. A rendezvényen szokás szerint a Videoton legendája, Disztl Péter is tiszteletét tette, illetve Savanyú családja is kilátogatott.” A versenyen az összfogás számított, az eredmények a következőképpen alakultak:

Egyéni:
1. Dunai Zsolt (33,4kg)
2. Takács Attila
3. Végh Attila
4. Kövesdi Ervin
5. Szarvas László
6. Peresztegi Gábor

Csapat:
1. Ifjabb és idősebb Fülöp László
2. CsA Carp Team (Kovács András, Heindlein Csaba)
3. 1HAL SE (Fiers András és Tóth „Rudi”)
4. Mátyus Totya Bence Csapata
5. Smokey és a Bandita (Kis és nagy Skuli)
6. Avokádó Chili Szeméthal (Zsila és Rudi)

Gyerek kategóriában a „Bodajki Fenegyerekek” csapat, azaz Papp József és Makkai Balázs szerezte meg az első díjat. A legnagyobb halat (10kg-os amúr) Nagyskuli fogta.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.