Schmitt Pál megválasztott államfő a köztársaság első embereként a magyar alkotmány őrzője és a magyar demokrácia védelmezője kíván lenni. A Budai Polgár legfrissebb számában megjelent interjúban a politikus arról is beszélt, hogy szeptemberben költözik át az elnöki rezidenciára. Az interjúban Schmitt Pál azt mondta: munkájában a legfontosabb új elem a köztársasági elnökök tevékenységének sorában az lesz, hogy ő nyelvünk tisztaságának megőrzését mindennél fontosabb kihívásnak tekinti.
Köztársasági elnökként a gondolkodása középpontjába a magyar embert állítja majd – tette hozzá. A magyar emberek szép beszédéért, a fiatalok és idősek egészségéért, az oktatásukért és az egész nemzet összetartozásáért fogok dolgozni – hangsúlyozta Schmitt Pál, megerősítve, díj alapítását tervezi annak érdekében, hogy a magyar nyelv visszanyerje régi rangját. Az augusztus 6-án hivatalba lépő leendő köztársasági elnök elődei tevékenységét a legmesszebbmenőkig elismeri, mert – mint fogalmazott – véleménye szerint Göncz Árpád a demokratikus intézmények stabilizálásában jeleskedett, Mádl Ferenc az oktatás, a tudomány és a kutatás támogatásáért, Sólyom László pedig a fenntartható fejlődés és a környezettudatos gondolkodás elterjesztéséért, valamint a határon túli magyarság elismertetéséért tett nagyon sokat. Schmitt Pál beszélt arról is, hogy II. kerületi otthonából szeptemberben költözik át az elnöki rezidenciába.