Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 7°C, tiszta égbolt

Sikerek a puttonyban – „Gólszüretelt” utánpótlásunk!

Korosztályos csapataink 8 bajnokin 36 gólt lőttek a hétvégén, Disztl László szerint győztes mentalitásúak a Vidi-gárdák. – Az elmúlt hétvégén valamennyi utánpótlás csapatunk pályára lépett a korosztályos bajnokságok 5. fordulójában. Minden kétséget kizáróan a 2010/2011-es idény eddigi legsikeresebb fordulóját zárták csapataink, hiszen a 8 találkozón 6 győzelem és mindössze 2 vereség volt csapataink mérlege 36 rúgott és mindössze 8 kapott góllal.

Győzelmeink egy kivétellel felettébb magabiztos különbséggel születtek, ráadásul sikereink nagy része a tabella előkelő helyére repítették csapatainkat. A Kiemelt Bajnokságokban az U13 az első helyen áll, míg az U19 a 4., viszont a vesztett pontok tekintetében az akadémisták állnak a legjobban az U19-es bajnokságban. A 15 évesek között a 4., az U17-es bajnokságban 6. a Videoton, vagyis a Kiemelt Bajnokságokban, a korosztályuk legjobbjai között szereplő Vidi-gárdák kivétel nélkül meghatározó szerepet töltenek be. – Technikai és taktikai téren is érezhető fejlődés tapasztalható utánpótlásunkban – értékelte a legutóbbi hétvége eredményeit Disztl László, a Videoton FC Sóstón zajló utánpótlásnevelésének felelőse -. A Puskás Akadémián zajló munka garancia a megfelelő képzésre, de ugyanez elmondható a Sóstói Stadionban dolgozó, nem akadémiai rendszerben készülő csapatainkra is. Jól jelzi ezt az U15 és U13 teljesítménye, a 15 esztendősök között három, válogatottságra is esélyes játékosunk szerepel, míg az U13-ban játszó tehetségekről mindent elmond, hogy vezetik bajnokságukat. Bár ebben a korban még nem az eredmény a fontos, fiataljaink igazi győztes mentalitású labdarúgók, akik a pályán visszaadják az edzéseken tanultakat. A nem Kiemelt Bajnokságban szereplő csapatainknak nincs könnyű dolga, hiszen az egy esztendővel idősebbek másodosztályában kevés hasonló korú gárdával találkoznak. Itt sem szerepelnek rosszul együtteseink, a 18 évesek az 5. helyen állnak, míg az U16, U14 és U12 a 10. hely környékén áll az idősebbek között. A Videoton FC korosztályos csapatainak edzői: U12: Domján Norbert U13: Vajda Gusztáv, Poór András U14: Toldi Gábor U15: Müller Csaba U16: Tóth József U17: Mózner János U18: Disztl László U19: Horváth Péter – Az idősebbek között szereplő csapataink speciális helyzetben vannak, hiszen nekik fizikális hátrányban futballozva kell bizonyítaniuk – emelte ki Disztl László -. Ez főleg a kissebbeknél probléma, hiszen az U12 például most teljesíti első nagypályás idényét, melyben rögtön idősebbekkel találja szemben magát. Ez nem jó, de előnyöket kovácsolhatunk belőle, hiszen mentálisan sokat erősödhetnek labdarúgóink, ha a nagyobb kihívásoknak is a megfelelő szellemben próbálnak megfelelni. Ebből következik, hogy edzőinknek legalább annyira jó pedagógusnak kell lenniük, mint amennyire jó edzőnek számítanak. Úgy érzem, ezen a téren jól állunk, kollégáimmal közösen minden szinten igyekszünk felkészíteni a fiúkat a felnőtt labdarúgás és egyben a felnőtt élet kihívásaira, tanítványaink pedig fogékonyak erre a munkára, tudják és értik, hogy ez az ő fejlődésüket szolgálja. Disztl László kérdésünkre még hozzátette: A jó eredmény elérése sokszor nem minden, példaként az U12 tatabányai vereségét hozta fel edzőnk. A 12 esztendősök ugyan legutóbb 1-0-ra kikaptak Komárom-Esztergom megyében, ám játékukban már most érezhető volt az elmúlt egy hónapban bekövetkezett fejlődés, az első nagypályás mérkőzések tapasztalata.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.