Ma Ádám, Éva névnap van.
2025. 12. 24., szerda
Székesfehérvár most: 3°C, borús égbolt

Sikeresen zárult a BIDF 2025 Székesfehérvár

A tavalyinál még nagyobb látogatottsággal és kibővített filmválasztékkal ért véget a BIDF 2025 Székesfehérvár. Mélységeket és magasságokat nem csak a filmvásznon, hanem a vetítések utáni beszélgetéseken is átélhetett a közönség.

A tavalyinál több vetítéssel várta négy napon át a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál a nézőket négy napon át Székesfehérváron. A még nagyobb filmválasztéknak köszönhetően jóval magasabb nézőszámmal zárták az idei programot. Idén kilenc filmet láthatott a közönség, amelyből – a szervezők tájékoztatása szerint – négy teltházas volt, öt alkotás pedig szép számú érdeklődőt vonzott. A vetítések utáni interaktív beszélgetéseken is szép számmal vett részt a közönség, érdekes kérdéseikkel, hozzászólásaikkal még érdekesebbé tették a programot. A világ minden tájáról érkezett alkotásokban olyan mindenkit érintő, aktuális kérdések kerültek górcső alá, mint a szerelem, a háború, a városiasodás és az agrárium ellentéte, vagy a nagyüzemi gyárak ökológiai és egészségügyi hatásai.

Több néző és film - sikeresen zárult a BIDF 2025 Székesfehérvár


„Nagy öröm, hogy a diákságot is sikerült megmozgatni.” – mondta el Ficsóri Erika, a fehérvári rendezvény vezetője. Kiemelte a Vasvári Pál Gimnázium, a Kossuth Lajos és Vörösmarty Mihály Általános Iskolák, az Arany János EGYMI és a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola diákjainak aktív közreműködését. A vasárnap vetített, utolsó film méltón, teltházzal zárta a négynapos fesztivált a Cinema City Alba moziban.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.