Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Négy remek győzelem után EBEL-pályafutása egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el -ráadásul hazai közönség előtt- a Sapa Fehérvár AV19 jégkorong csapata az osztrák pontvadászat középszakaszában. A Volán az idei szezonra egyértelmű mumusává váló Olimpija Ljubljanától kapott ki 8-2-re, ennek ellenére maradt az alsóházi tabella elején, rájátszást érő pozícióban, mivel a Klagenfurt csak egy pontot szerzett, a két csapat mutatói szinte azonosak, az egymás elleni mérleg pedig a fehérvári egyletnek kedvező. A Dornbirn viszont (éppen a Klagenfurt detronizálásával) egy győzelemnyire felzárkózott a két 9 pontos gárdára.
A találkozó elején semmi sem utalt arra, hogy itt tarolni fog a szlovén csapat. Az a szlovén csapat, amely az alapszakaszban annyira utolsó lett, hogy szinte „leszakadt” a tabella aljáról, kizárólag a Volán ellen tudott egynél többször nyerni… Nos, itt a meccs első gólját ugyan az Olimpija ütötte, ám hamar ki tudott egyenlíteni Sarauer révén a hazai egylet. Ekkor azonban még ki sem örülte magát a publikum, újra hátrányba kerültek kedvencei, innentől pedig nem volt megállás: az első harmadban még csak 3-1-re húzott el a Ljubljana, ám a másodikban egy 5-0-ás etappal a jégbe döngölte az elképzelés nélkül hokizó Volánt, amivel el is döntött mindent.A záró 20 percben még egy becsületgóllal (Szirányi szerezte) kozmetikázott valamit a Raymond-legénység, összességében dicstelenül csúnya zakót öltött magára, olyat, amit nem lesz könnyű kiheverni. Az okokon gondolkodni persze nem lesz sok idő, hiszen szombaton újabb derbi vár a Sapára, éppen ennek a meccsnek a „visszavágója” a szlovén fővárosban 17.30-kor. Akármi lesz, fel kell gyorsan állnia a padlóról a fehérvári srácoknak, ugyanis amilyen gyorsan és szépen felkapaszkodtak play-offot érő helyre, olyan gyorsan le is zuhanhatnak onnan…