A zene világnapját szabadtéri énekléssel, muzsikálással ünnepli Székesfehérvár: a hermannos növendékek a Pipó toronynál játszanak, délután pedig a város kamaraegyüttesei, kórusok és hangszeres zenészek adnak szabadtéri „séta koncertet” a Városház téren.
Október elsején a zenélést, zeneművészetet népszerűsítő koncerteket, hangversenyeket rendeznek szerte a világban. A Székesfehérvár zenei életében kiemelt ünnep hagyományait folytatva zene, ének csendül fel idén is, a járványhelyzet előírásaihoz igazodva.
Csütörtökön 11.30 órától a Hermann Zeneiskola növendékei a Pipó toronynál muzsikálnak, majd 17 órától kamaraegyüttesek, kórusok és hangszeres zenészek adnak szabadtéri „séta koncertet”. A közönség, az arra sétálók a Városház téren hallgatják meg a rendhagyó koncertet, amely egy összkari együtténekléssel ér véget. Fellépnek a Hosszúsétatéri Óvoda, Hermann László Zeneiskola konzis növendékei, népzenészei, a Kodály kórus, Alba Regia Szimfonikus Zenekar, MusiColore, a Vox Mirabilis Kamarakórus és az Alba Regia Vegyeskar.
A szervezők kérik, hogy az érdeklődők maszkban, az előírt távolságot betartva hallgassák a szabadtéri hangversenyt!