Szakály Dénes – aki még nincs 21 éves – télen került a csapatba, ősszel még Kaposváron kezdett. Sokan úgy tartják, bátyjánál is tehetségesebb futballista. Néhány mérkőzésen a fehérvári közönség is láthatta megcsillanni a benne rejlő képességeket, s az U21-es válogatottban is bizonyíthatott.

– Magam is meglepődtem annak idején, amikor Fehérvárról megkerestek, hiszen egy komolyabb sérülés miatt nem sokat játszottam az ősszel, pedig már sikerült beküzdenem magam a kezdőcsapatba. Alighogy rendbejöttem, egy teremtornán – ahová a barátaimmal alkotott csapattal mentünk – részleges bokaszalag szakadást szenvedtem. Aligha láthattak tehát villogni a Kaposvárban az ősszel. Utólag bevallom, féltem egy kicsit attól, sikerül-e kivívnom a kezdőbe kerülést az új csapatban. Ugyan nem panaszkodhattam volna akkor sem, ha nem sikerül, hiszen még fiatal vagyok, de szerencsére sikerült. Úgy érzem nem okoztam csalódást. – Csak zárójelben: az említett kispályás csapat még létezik? – Igen. Még ifista korunkban álltunk össze. Azóta már csak ketten vagyunk, akik még mindig fociznak, de a társaság együtt maradt – bár Kaposvárt már szinte mindannyian elhagytuk -, s évente eljárogatunk kisebb tornákra, amelyek számunkra inkább a barátságról és a jókedvről szólnak. – Megviselt a mélyvíz? – Igazából nem volt ez a félév annyira mélyvíz, hiszen Kaposváron is rendszeresen játszottam az első csapatban. Hogy mennyire viseltek meg a tavaszi szezon végén a szerda-szombat meccsnapok? Szerintem nem jobban, mint a többieket. Egyébként is a fiataloknak jobban kell bírni a strapát, nem? A rutintalanság néha okoz még gondokat, de 58 NB-I-es mérkőzés van a hátam mögött, ami ennyi idősen, úgy gondolom, nem rossz teljesítmény. – A bátyád árnyéka…? – Kaposváron még érezhető volt a „Szakály-kis Szakály” hasonlítgatás, de idővel Prukner Lászlónak is sikerült bebizonyítanom, hogy nem a testvérem híréből élek. Ifista koromban kivívtam az első csapatba kerülés jogát, azóta pedig itt a Fehérvárban is letettem valamit az asztalra, illetve az idén szerepeltem az U21-es Olimpiai válogatottban. – Pozitívak az ezzel kapcsolatos tapasztalataid? – Mindenképpen. Ugyan nem játszottam végig – úgy, mint Lázár Pál és Présinger Ádám -, de kaptam mintegy 65 percet a két, Luxemburg elleni EB selejtezőn. Pali könnyebb helyzetben volt, mint én, mert ő jobb védőként hiányposztot töltött be. Én pedig ugyanazon a helyen játszom mint a csapatkapitány, Koman Vladimir. Összességében nagy élmény volt megismerkedni egy másik ország játékstílusával, ami természetesen más, mint az itthoni NB-I. Szerintem van még esélyünk újabb meghívásra, hiszen sokat számít, hogy folyamatosan játszunk a honi bajnokságban.