Mindenszentek és halottak napja alkalmából idén is sokan érkeznek majd a városi temetőkbe, hogy szeretteikre emlékezzenek. Székesfehérvár Városgondnoksága az önkormányzati temetőkertekben több intézkedésekkel is segíti a temetőlátogatók békés, nyugodt, kegyeletteljes megemlékezését.
A város ökumenikus megemlékezését „Vigasztaló Szó a gyászban és emlékezésben” címmel november 1-jén 16:00 órától tartják a Béla úti köztemető díszített ravatalozó udvarában. Székesfehérvár is csatlakozott a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete által szervezett IV. Országos Mindenszentek Napi Mécsesgyújtáshoz: november 1-én, pénteken 16.00 órától a Béla úti temetőben a látogatók bevonásával, közös mécsesgyújtással teremtenek lehetőséget az együttes emlékezésre. A Béla úti köztemetőbe október 31-én, csütörtökön, valamint november 2-án, szombaton és november 3-án, vasárnap egész nap, a temető nyitvatartási ideje alatt a temetőlátogatók, főként a mozgásukban korlátozott látogatók behajthatnak gépjárműveikkel. A szokásosnál jóval erősebb gyalogos forgalom miatt november 1-jén, pénteken kizárólag reggel 7:00 óra és délelőtt 11:00 óra között hajthatnak be gépjárműveikkel a mozgásukban korlátozottak, valamint azok, akik idős, beteg hozzátartozóikat szállítják. Ezen időpont után nem lehet gépjárművel behajtani a temetőbe. A Béla úti köztemető területén az ingyenesen használható, elektromos hajtású kisbusz 2024. október 31-én, csütörtökön, november 2-án, szombaton és november 3-án, vasárnap az erre a napokra kifüggesztett menetrend szerint gyakrabban közlekedik. November 1-jén, pénteken a kisbusz 9:00 órától 18.00 óráig folyamatosan üzemel, igazodva a helyi 26-os és 31-es autóbusz járataihoz, segítve ezzel a temetőkert látogatóit a sírhelyek felkeresésében. A Városgondnokság arra kéri a temetőkbe látogatókat, hogy aki megteheti, gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel érkezzen. A hatóság felhívja a személygépkocsival közlekedők figyelmét, hogy az autókban ne hagyjanak értéktárgyakat! Egyéb intézkedések, hasznos információk: Az önkormányzat tulajdonában álló, és a Városgondnokság kezelésében lévő temetőkertek (Béla úti, Csutora, Hosszú, szedreskerti, fecskeparti, sóstói római katolikus, börgöndpusztai, kisfaludi temetők) – október 31-ig 7:00 és 19:00 óra között – november 1-jén pénteken 7:00 és 20:00 óra között – november 2-án és 3-án 7:00 és 19:00 óra között – november 4-től – február 28-ig 7:00 és 17:00 között tartanak nyitva. A Béla úti köztemetőben felállított kopjafánál a másutt nyugvó szeretteikről megemlékezők gyertyát gyújthatnak és elhelyezhetik a kegyelet virágait. A Városgondnokság ebben az esztendőben is különös hangsúlyt fektet a temetők védelmére, a virág-, és egyéb lopások csökkentésére. A temetőkertek nyugalma és az általános rend fenntartása érdekében a temetőellenőri szolgálat és a Városi Polgárőrség tagjai a temetők területét, valamint a parkolókat folyamatosan ellenőrzik. A kegyeleti emlékezés napjaiban a Városi Rendőrkapitányság munkatársai is fokozott ellenőrzéseket végeznek, és segítenek a megnövekedett személy- és gépjárműforgalom irányításában. A méltó és kegyeletteljes megemlékezés és a látogatók nyugalma, biztonsága érdekében – az esetleges üzemzavarok elhárításán kívül – a temetőkertekben 2024. október 28-tól, hétfőtől november 3-ig, vasárnap tilos a vállalkozásszerű munkavégzés! November 1-én, pénteken 10:00 óra és 18:00 óra között a temetőlátogatók előtt nyitva áll a Béla úti köztemető főbejáratánál található kegyeleti célú rendezvényterem, ahol a Városgondnokság munkatársai kegyeleti információkkal állnak az érdeklődők rendelkezésére. A temetői látogatások alkalmával érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét, amelyet a Városgondnokság Béla úti temető főbejáratánál lévő Temetőüzemeltetés ügyfélszolgálati irodájában, ügyfélszolgálati időben lehet meghosszabbítani. Fontos tudni, hogy a Törvény engedi az üzemeltető részére a meg nem váltott sírhelyek újraértékesítését. A sírhelyek rendelkezési jogának lejárati ideje a sirhelykereso.varosgondnoksag.hu címen is ellenőrizhető.