Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 13°C, szórványos felhőzet

„Szatmártól a Mezőföldig”

A Székesfehérvári Királyi Napok elmaradhatatlan része, amikor színes viseletekben néptáncosok töltik meg a Belváros utcáit és tereit, hogy énekszó mellett vonulva mutassák be legszebb táncaikat. Az idei felvonulásra „Szatmártól a Mezőföldig” címmel hozta el koreográfiáit a cecei székhelyű Tehetség Művészeti Iskola és a Paksi Tehetség Táncműhely apraja és nagyja, akik az Országalmától indulva, több alkalommal és helyszínen mutatkoztak be a lelkes fehérvári közönségnek, szépséges viseleteikben.

A nyüzsgő Fő utcán összegyűlt közönség láthatott ugróst, sudridomot, a nagyok pedig kalocsai táncokat, legényest és mezőségi csárdást is jártak, amelyhez jó szokáshoz híven zenekar húzta a talpalávalót. A Székesfehérvári Királyi Napok belvárosi programjai holnap az Árpád-házi óriásbáb-család tagjainak felvonulásával folytatódik, akikkel csütörtökön 18 órától találkozhat újra a közönség. Akik pedig egyszerre szeretnék megcsodálni a 21 tagú történelmi bábcsaládot, azokat augusztus 20-án, pénteken, Szent István ünnepén 17.15 órára várják a Zichy ligethez, hiszen onnan indul a Fehérvári királyok menete egészen a Szent István térig, ahol az Árpád-házi alakok jelenlétében tartja majd Székesfehérvár Önkormányzata ünnepi közgyűlését.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.