Ma Ágnes névnap van.
2025. 12. 28., vasárnap
Székesfehérvár most: 1°C, tiszta égbolt

Székesfehérvártól a világhírnévig: A Lánczos család története

A Lánczos család történetét ismerhetik meg az érdeklődők dr. Gergely Anna történész vetítéssel egybekötött előadásában. Október 6-án, vasárnap minden érdeklődőt szeretettel várnak a Várkörút 19. szám alatt.

Lánczos Kornél, a világhírű fizikus, matematikus, Einstein munkatársa 1893-ban született Székesfehérváron zsidó polgári-értelmiségi családban. A család feje dr. Lőwy Károly volt, a Székesfehérvári Ügyvédi Kamara elnöke, a Székesfehérvári Izraelita Hitközség és a XI. Községkerület (Fejér és Veszprém megye) elnöke több évtizeden keresztül. Lőwy Károly legidősebb fia, Lánczos Kornél a helyi zsidó elemiben, majd Székesfehérváron, a Ciszterci Főgimnáziumban folytatta tanulmányait. Ezt követően a budapesti és külföldi egyetemeken tanult, tanított, kutatott. A család másik kiváló tagja volt Lánczos Anna. Orvosi tanulmányai befejezése után gyógyszerész-kutató lett. A család történetében – mint cseppben a tenger – tükröződik a XIX. második felétől a holokausztig ívelő időszak zsidóságának története, mely kiváló értékekkel gazdagította a hazai és az európai tudományt, kultúrtörténetet. Aki érdeklődik a család története, a világhírű fizikus, matematikus élete iránt, annak figyelmébe ajánlunk egy október 6-án, vasárnap 17 órakor kezdődő programot. Székesfehérvártól a világhírnévig: A Lánczos család története címmel tart vetítéssel egybekötött előadást dr. Gergely Anna történész a Székesfehérvári Zsidó Hitközség székhelyén, a Várkörút 19. szám alatt.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.