Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 25., hétfő
Székesfehérvár most: 19°C, borús égbolt

Szent István országa – Boldogasszony országa

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a „Szent István országa – Boldogasszony országa” című kórustalálkozót október 10-11-én, Székesfehérváron. A szervező Primavera Kórus meghívására a királyi városba érkezik a Budapesti Monteverdi Kórus és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Énekkara. Szeretettel várják a város zeneszerető közönségét október 10-én, szombaton délután a Szent Imre templomba a kórusok ünnepi hangversenyére.

Amint Fejér megye címere is tükrözi, Szent István Mária oltalmába ajánlotta hazánkat, amikor szeretett fiát, az uralkodásra termett és nevelt Imre herceget elveszítette. Mária Nagyboldogasszony a magyar nemzet kincse és patrónája, akinek napját a Primavera Kórus szeretné Isten adta énekszóval megünnepelni évről évre. Az október 8-ai Mária Nagyboldogasszony ünnepünkhöz kötődő első kórustalálkozó annak jegyében jön létre, hogy Szent István szellemi örökségét a zene nyelvén is továbbvigyék, és Mária hagyatékát a lelkekben megerősítsék. A szervezők szándéka szerint az esemény Magyarország történelmi fővárosában a történelmi-keresztény vonással méltóképpen kiegészíti a város kulturális palettáját, gyökereinkre és hősi múltunkra irányítja a polgárok figyelmét.
A „Szent István Országa – Boldogasszony Országa” című, október 10-11-én megrendezésre kerülő kórustalálkozón a szervező Primavera Kóruson kívül szerepel a Budapesti Monteverdi Kórus és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Énekkara. A kórusok ünnepi hangversenyére október 10-én, szombaton 17.00 órakor kerül sor a Szent Imre templomban, ahol köszöntőt mond Smohay András, az Egyházmegyei Múzeum igazgatója. A belépés ingyenes, ám a közönség adakozhat, a támogatásokat a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány székesfehérvári Szent Imre Iskolaházának javára ajánlják fel. A koncertet követően a résztvevők közösen róják le tiszteletüket Szent István nyughelyénél, a Nemzeti Emlékhelyen. Október 11-én, vasárnap a nagyváradi énekkar a Bazilika nagymiséjén, a Primavera kórus a Felsővárosi Szent Sebestyén templomban teljesít énekével miseszolgálatot.

A rendezvény védnökei Spányi Antal megyéspüspök, Vargha Tamáshonvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.