Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 19°C, borús égbolt

Szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott a Hydro Fehérvár AV19

Ahogy minden évben, ezúttal is nagy érdeklődés kísérte a fehérvári jégkorongklub szezonnyitó sajtótájékoztatóját, ahol bemutatták a csapat új, amerikai származású edzőjét, Kevin Constantine-t és a 2021/22-es évad hazai és idegenbeli mezét is. Az eseményen Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke és dr. Szélig Viktor, a klub general managere elmondta, hogy fontos emléknek szentelik a következő szezont: az 1981-es, első bajnoki győzelem előtt szeretnének tisztelegni.

Hosszú zárva tartás és nézők nélküli lelátók után tegnap újra kitárta kapuját az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok: megkezdte az edzést a Hydro Fehérvár AV19 csapata, a klub vezetői pedig a következő szezonról adtak tájékoztatást, amely reményeik szerint nyílt kapukkal, vírusmentesen telik majd. Új fejezet, új lehetőségek, új csapat, új edző, új mez, új célok – a tavalyi szezon után így foglalta össze röviden a 2021/22-es terveket Gál Péter Pál. A Fehérvár AV19 SC elnöke háláját fejezte ki a szponzoraiknak, a Külügyminisztériumnak, Székesfehérvár városának és szurkolóiknak a kitartó támogatásukért. Elmondta, hogy a következő szezon a hála és tiszteletadás jegyében fog zajlani, hiszen idén 40 éve annak, hogy a Székesfehérvári Volán Sport Club történelmet írt és a Ferencvárost magam mögé utasítva az első vidéki klub volt, aki bajnoki címet tudott nyerni. Erre az eseményre emlékezve készíttette el a klub a csapat új mezeit is, amelyeket a hajdani bajnok elődök által hordott mezek ihlettek meg. A mez tervezésére pedig Dallas Kirkpatricket, kanadai meztervezőt kérte fel, aki több nemzetközi és tengerentúli csapat mezét is tervezte már. „Bonyolult, nehéz és váratlan kihívásokkal teli év után vagyunk. Olyan kihívásokra kellett választ adniuk a sportkluboknak, amire egyáltalán nem lehetett felkészülni. Éppen ezért szeretném mindenkinek megköszönni, aki összefogás keretében tett azért, hogy a fehérvári hoki, mint a magyar jégkorong zászlóshajója túlélje. Azt pedig, hogy miért fontos a város életében a hoki, senkinek nem kell magyarázni.” – kezdte gondolatait dr. Cser-Palkovics András. A polgármester reményét fejezte ki az iránt, hogy a 21/22-es szezonban a lelátók újra megtelnek majd a „Volán” elkötelezett szurkolóival. Az infrastrukturális fejlesztésekről is beszélt a városvezető: elmondta, hogy a multicsarnokkal kapcsolatos közbeszerzési eljárás gyakorlatilag lezárult, így remélhetőleg hamarosan új bejelentéssel szolgálhatnak majd. A csapat közös felkészülése a mai nappal elindult, azonban 11 hiányzójuk van – 9-en a magyar válogatottba, ketten pedig hazájuk válogatottjába kaptak meghívót – ugyanis még tart az olimpiai kvalifikáció. A szezonkezdés előtt 5 felkészülési mérkőzést terveznek, amelyeken a közönség megismerheti a csapat 8 új játékosát is – emelte ki dr. Szélig Viktor, a klub general managere. A sajtótájékoztatón bemutatkozott Kevin Constatine is, aki személyében komoly szaktekintély érkezett a Hydro Fehérvár AV19 kispadjára. Az amerikai szakembert 1978-ban a Montreal Canadiens draftolta, ám egy próbajáték után a civil élet mellett döntött, egy véletlennek köszönhetően azonban a kispadon kötött ki a most 62 éves szakember. Az amerikai tréner 1993 és 2002 között többek között a San Jose Sharks, a Calgary Flames, a Pittsburgh Penguins és a New Jersey Devils kispadján is állt vezető- és másodedzőként, de edzősködött korábban az amerikai juniorválogatott mellett is. Az NHL-es éveket követően dolgozott a WHL-ben, ahol 2004-ben az év edzőjének választották, majd az AHL-ben is. 2010-ben az Angers vezetőedzője lett, majd a fehérvári szurkolók előtt is jól ismert Ambri Piotta kispadjára került. A svájci kitérőt követően visszatért a WHL-be, majd az Ázsia Ligában töltött három év után a tavalyi szezonban az Unia Oswiecimet irányította. A most 2+1 éves szerződést aláírt, amerikai edző elmondta, hogy nem ismeretlen számára a fehérvári jégkorong, ugyanis 10 évvel ezelőtt még „állásinterjún” is járt a koronázóvárosban: „Nagy megtiszteltetés, hogy ma itt lehetek. Számomra első helyen a csapat áll, az ő fejlődésüket szeretném elősegíteni. Remélem, hogy a Magyarországon eltöltött egy, két vagy akár több év alatt a magyar és a fehérvári jégkorong fejlődését segíthetem.” Az eseményen a ’81-es győzelemre emlékezett videóüzenetében a hajdani bajnokcsapat kapusa, Kovalcsik Péter, valamint a csapat technikai vezetője, Török László is. Majd szó esett az új szezon jegy- és bérletárairól is, amelyek pontos részleteiről a szurkolók tegnap délutántól olvashatnak részletes tájékoztatót a https://www.fehervarav19.hu/ oldalon.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.