Ma Ádám, Éva névnap van.
2025. 12. 24., szerda
Székesfehérvár most: 4°C, közepes eső

Szezonzáró szerepjáték műhely és előadás a földrengések, vulkánok természetéről

Március 1-jén tartja szezonzáró foglalkozását az Asztali szerepjáték műhely a Budai úti Tagkönyvtárban. Ugyanezen a napon ásványszakkörre várják a diákokat a Széna téri bibliotékában, ahol a földrengésekről, valamint a vulkánok működéséről lesz szó.

Szeptember óta minden hónap első szombatján a Budai úti Tagkönyvtárban találkoznak az Asztali szerepjáték műhely szervezésében a társasjátékok kedvelői. A sorozat utolsó alkalmát március 1-jén, szombaton 10 és 13 óra között rendezik meg, ezúttal is a Jéggerinc-csúcs sárkánya nevű „kalandmodullal” játszhatnak az érdeklődők. Ez egy, az Elfeledett Birodalmak világában játszódó hősfantasy kalandjáték, amelyben egy-egy játékos hozza meg a játék főszereplőinek döntését, a siker pedig a kockadobáson múlik. A résztvevő játékosok bebújhatnak az elfek, törpék, goblinok, félszerzetek bőrébe, lehetnek harcosok, dalnokok, papok, zsiványok vagy varázslók is. Ugyanezen a napon, de a Széna téri Tagkönyvtárban Ásványszakkörre várják az általános és középiskolás korú diákokat. A 10 órakor kezdődő rendezvényen Szászi József tanár tart előadást a földrengések természetéről, a vulkánok működéséről pedig Vizbel Ákos szakkörvezető beszél majd. További információ Kovács Páltól, a székesfehérvári ásványbörzék szervezőjétől kérhető a 0620/9465-646-os telefonszámon. Mindkét rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket a szervezők.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.