Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE November 16-án az Alba Plázában most már kísérettel lép fel a 24 énekes, akik közül csak a legjobb tizenkettő jut tovább a decemberi döntőbe. Már csak azért is megéri mindent beleadni, mert a Fehérvár Hangja fődíja egy egyhetes, kétszemélyes hollandiai utazás és egymillió forint értékű, féléves Skoda City Go tesztautó-vezetés.
Pély Barna, a zsűri elnöke elmondta, hogy idén fantasztikus gárda gyűlt össze, ami nemcsak üres frázis. Ez azt bizonyítja, hogy sikerült hagyományt teremteni, és a Fehérvár Hangjának lett egyfajta „patinája”.
„Jött néhány olyan igazi őstehetség, akik eddig nem tanultak énekelni, mégis szinte ugyanazon a szinten vannak, mint az öt-hat éve hangképzést tanuló versenyzők.” – fejtette ki Pély Barna, aki nagyon örült, hogy a 2011-es döntősök egy része újra nekivágott a Fehérvár Hangjának. „Azt kell, hogy mondjam, jó úton haladnak, és megállják a helyüket a mostani erősebb mezőnyben is.” – A zsűri elnöke majd megjegyezte, hogy a november 16-i elődöntőn az Alba Plázában valószínűleg nem lesz egyszerű a feladatuk, amikor ki kell választani a 12 legjobb énekest.