Ma Luca névnap van.
2025. 12. 23., kedd
Székesfehérvár most: 3°C, erős felhőzet

Születésnapi köszöntés

90. születésnapja alkalmából köszöntötték hétfőn Südi Lászlót. Az Országos Papi Otthonban Lehrner Zsolt alpolgármester, a Belváros önkormányzati képviselője a város nevében adta át jókívánságait és a miniszterelnök gratuláló levelét az ünnepeltnek.

Vannak pillanatok, amelyeket öröm újra és újra megélni. Ilyen például a születésnap. Südi László február 1-jén ünnepelte 90. születésnapját, ám a látogatási tilalom miatt családja akkor csak telefonon tudta felköszönteni az Országos Papi Otthonban élő édesapát, nagypapát. Az ünneplés azonban nem maradt el e jeles napon, hiszen mind a lakótársak, mind az Otthon dolgozói verssel és énekkel emlékeztek meg az évfordulóról. Hétfőn pedig elékezett a pillanat, hogy családtagjai is személyesen köszönthessék fel szerettüket. Südi László 1935-ben született Sárosdon egy 13 tagú családba. Az iskolából ideje korán munkába állt. Fiatalon alapított családot, feleségével két fiút neveltek. Laci bácsi nyugdíjazásáig állatgondozóként dolgozott a perkátai termelőszövetkezetben. Otthon is a föld és az állatok jelentették a megélhetést, adtak feladatot neki nap mint nap. Lovakat tartott és művelte a földeket. Egész életében mindig szorgalmas, dolgos ember volt. Ügyes kezű lévén a család apraja-nagyja nem tudott tőle olyat kérni, amit el ne készített volna műhelyében. Hosszú ideig élt egyedül, néhány évvel ezelőtt is aktívan művelte a kertet, gondozta az állatokat, és ha kellett, még fára mászott. Két éve jelentkező betegsége miatt azonban tartós segítségre szorult, azóta gondoskodnak róla a Papi Otthonban. Laci bácsi szívesen vesz részt a foglalkozásokon, hétfőn délelőtt is éppen a víz világnapjához kapcsolódóan kézműveskedtek együtt a lakótársakkal. A délutáni köszöntésen Lehrner Zsolt alpolgármester, a Belváros önkormányzati képviselője a város nevében adta át jókívánságait és a miniszterelnök gratuláló levelét az ünnepeltnek.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.